Detailed search

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 10 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélt egy nőt, akit állatkínzás bűntettével vádoltak.

A Hatvani Járásbíróság a mai napon meghozott elsőfokú ítéletében a szabadlábon lévő B. J. I. rendű, B. A. II. rendű és Sz. M. M. III. rendű vádlottakat bűnösnek mondta ki csoportosan elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében és súlyos testi sértés bűntettében. Az I. rendű és a II. rendű vádlottakat hat év hat hónap börtönbüntetésre és hét év közügyektől eltiltásra, míg a III. rendű vádlottat öt év hat hónap börtönbüntetésre és hat év közügyektől eltiltásra ítélte.

 

A Szolnoki Törvényszék csaknem kétszeresére súlyosította annak a fiatal férfinak a börtönbüntetését, aki egy mezőtúri szórakozóhelyen előbb lökdöste a vendégeket, majd amikor az egyikük ingét el is szakította, és emiatt a biztonsági őr kivezette a szórakozóhelyről, őt is megpróbálta megütni, majd vele, és a kiérkező rendőrökkel is kiabált. 

 

A Fővárosi Törvényszék a 2014. május 21-én kihirdetett elsőfokú ítéletében M. Tamás Zsolt I. r. vádlottat 12 év fegyházbüntetésre ítélte terrorcselekmény bűntette, rablás bűntette, valamint  lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt. A bíróság ezen túlmenően 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is, valamint 25.960.469 Ft tekintetében vagyonelkobzást rendelt el vele szemben.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa a jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának bűntette miatt L. D. albán állampolgár ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 6 év 6 hónap fegyház és Magyarország területéről történő 6 év kiutasítás lett.
 
A Veszprémi Törvényszék a 2015. március 18-án kihirdetett ítéletével Gy.K.Zs. vádlottat bűnösnek mondta ki folytatólagosan elkövetett, különösen jelentős kárt okozó hűtlen kezelés bűntettében. A bíróság a vádlottat 2 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, valamint 2 év közügyektől eltiltásra ítélte, továbbá kötelezte őt több, mint 1,3 millió forint bűnügyi költség viselésére.
 
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt K. J. ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon kiszabott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 6 év börtön és 6 év közügyektől eltiltás lett.
A Fővárosi Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2015. november 19-én megtartott tárgyalásán megváltoztatta a Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokú ítéletét és bűnösnek mondta J. F. vádlottat hűtlen kezelés bűntettében, illetve dr. F. L. vádlottat bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés bűntettében.
 
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2015. december 4-én egy hónapra elrendelte Cs. G. I. rendű és O. B. II. rendű gyanúsítottak előzetes letartóztatását, akikkel szemben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytat eljárást jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt.
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság döntését és új eljárás lefolytatására utasította a Miskolci Törvényszéket.
 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa megváltoztatta a Nyíregyházi Törvényszék ítéletét. A vádlott börtönbüntetését 2 évre enyhítette, amelynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette. A közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását mellőzte az ítélőtábla. Egyebekben a másodfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Az ítélőtábla nyomatékos enyhítő körülményként értékelte, hogy a legsúlyosabb bűncselekmény kísérleti szakban maradt.

A Mosonmagyaróvári Járásbíróság első fokú ítéletében Fk. M. I. vádlottat fegyveresen elkövetett rablás bűntettének kísérlete miatt kettő évre próbára bocsátotta és elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét, valamint rendelkezett a közel százötvenezer forint bűnügyi költség viseléséről is.

A Győri Törvényszék másodfokú tanácsa az elsőfokú bíróság ítéletét – amelyben a vádlottal szemben maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt 8 hónap, végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetést szabott ki – helybenhagyta. 
 
A Komlói Járásbíróság a 2017. március 7-én kihirdetett ítéletével O. I. I. rendű és L.I. III. rendű vádlottat társtettesként elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette, valamint az I. rendű vádlottat további garázdaság vétsége, míg a III. rendű vádlottat testi sértés vétsége miatt 7-7 hónap börtönre ítélte, amelynek végrehajtását – mindkét vádlott esetében - 3 évi próbaidőre felfüggesztette.
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
 

A Debreceni Törvényszék 2021. február 16-án hirdetett ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki görkorcsolyázás közben szabálytalankodott és nekiütközött a szabályosan, kerékpárral közlekedő sértettnek.

A törvényszék a vádlottat életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek, ezért őt 1 év fogházbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. A bíróság a vádlottat előzetes mentesítésben részesítette. A polgári jogi igény érvényesítését egyéb törvényes jogi útra utasította.

A Szombathelyi Járásbíróság 1 rendbeli hivatalos személy elleni erőszak bűntette és 1 rendbeli folytatólagosan elkövetett rongálás vétsége miatt halmazati büntetésül, mint többszörös visszaesőt 3 év fegyházra ítélte a vádlottat azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. Továbbá kötelezte 208.245 forint bűnügyi költség megfizetésére.

A másodfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2023. november 9-én tartott nyilvános ülésén – megváltoztatva a Szekszárdi Járásbíróság elsőfokú ítéletét, súlyosítva a kiszabott közúti járművezetéstől eltiltást – 1 év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre, 300 napi tétel, összesen 300.000 forint pénzbüntetésre és 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte jogerősen azt a férfit, aki szeszes italt fogyasztva ült volán mögé és okozott súlyos balesetet egy lánygyermeknek és édesanyjának. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a kábítószer birtoklásának bűntette miatt H. R. albán állampolgár ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 7 év börtön és 7 év Magyarország területéről történő kiutasítás lett. Az ítélet indoklásban elhangzott: az I. fokú bíróság, mérlegelve az ügy összes körülményét, törvényes és arányos büntetést szabott ki, a büntetés enyhítésére a táblabíróság nem látott semmilyen indokot. A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. 

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 45 éves hajmáskéri férfinek, akivel szemben személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve, házastárs sérelmére elkövetett zaklatás bűntette és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás.