Detailed search

A Balassagyarmati Járásbíróság nyomozási bírája 2021. február 14-ig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2021. január 11-én este 22 és 2021. január 12-én délelőtt 8 óra között több késszúrással végzett az ismerősével. A gyanúsított a nyomozás során tett vallomásában egy másik általa elkövetett gyilkosságot is feltárt a rendőrök előtt.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság határozatát és új eljárás lefolytatására utasította az Egri Törvényszéket. Az ítélőtábla szerint az ügyben tett ügyészi fellebbezés alapos volt, az elsőfokú bíróság határozata felülbírálásra alkalmatlan, olyan eljárási hibákat ejtett a törvényszék, amelyek lényegesen befolyásolták az elsőfokú ítéletet. Ezek a hiányosságok pedig a másodfokú eljárásban nem pótolhatók. 
 

A Kiskunhalasi Járásbíróság távmeghallgatás keretében megtartott tárgyaláson 7 év 6 hónap fegyházra és 8 év közügyektől eltiltásra ítélt egy többszörösen büntetett előéletű 65 éves kiskunmajsai férfit, akivel szemben felfegyverkezve elkövetett rablás és testi sértés miatt emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség.

A Fővárosi Törvényszék 2018. június 5-én ítéletet hirdetett az F. T. és tizenegy társa ellen indult, több rendbeli, az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő, közvetett tettesként folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben. A bíróság a tizenegy vádlott közül a XI. és XII. rendű vádlottak kivételével mindannyiukat bűnösnek találta, és börtönbüntetésre ítélte.
 

Az Esztergomi Járásbíróság kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben, előkészítő ülésen hozott ítéletet a vádlottal szemben.

A Pécsi Járásbíróság 2018. február 5-én elrendelte egy szigetvári férfi előzetes letartóztatását felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének alapos gyanúja miatt egy hónapra.
 
A Szolnoki Járásbíróság 2018. március 13-án elrendelte az előzetes letartóztatását annak a fiatalembernek, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018. március 11-én délután 13.00 óra körül a Szolnok-Budapest Keleti Pályaudvar között közlekedő személyvonaton egy játékpisztollyal rabolt.
 

A Pécsi Járásbíróság 2025. május 22-én elrendelte négy magyar állampolgárságú férfi letartóztatását egy hónapra különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen és bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntettének alapos gyanúja miatt.

Határozatot hozott a Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben egy 2018 novemberében bekövetkezett balesettel összefüggésben foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége és más bűncselekmény miatt indult büntetőeljárás. 

A Pécsi Járásbíróság 2024. szeptember 11-én elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását egy hónapra fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette, személy ellen, erőszakos cselekménnyel fenyegetve elkövetett zaklatás vétsége és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette alapos gyanúja miatt.

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet a hivatkozott törvényhelyek és a Be. 376. § (1) bekezdése, a Be. 375. § (1) bekezdése alapján hatályon kívül helyzete és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.
 
 
1. Elsőfokú ítélet:
 
2024. 08. 29.

A Fővárosi Törvényszék különös kegyetlenséggel, több ember és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette, súlyos testi sértés és kifosztás bűntette miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt egy férfit. A bíróság rendelkezett arról is, hogy a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. szeptember 19-én meghozott ítéletével emberölés és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettében mondta ki bűnösnek, és 10 év börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki a nem jogerős ítélet szerint 2016. május 30-án délután 16.00 óra körüli időben Szolnokon, az egyik Széchenyi-lakótelepi panellakásban szerelemféltésből, féltékenységtől vezérelve megölte korábbi párját. Az ítélet nem jogerős.

A Győri Törvényszék elsőfokú ítéletet hirdetett a vörösiszap-per megismételt eljárásában, 10 vádlott büntetőjogi felelősségét állapította meg.



Az I. rendű vádlottat, B. Z-t, a MAL Zrt. cégvezetőjét közveszélyokozás bűntette és más bűncselekmények miatt 2 év 6 hónap letöltendő szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. A II. rendű vádlottat, Dr. D. J. B-t, a MAL Zrt. műszaki szolgáltatási igazgatóját 2 év letöltendő szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. 

A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírája 2019. december 14-én a több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt indult eljárásban 2020. március 6-ig meghosszabbította dr. S.D. gyanúsított letartóztatását. 

A Fővárosi Törvényszék előkészítő ülést tartott abban a büntetőügyben, amelyben egy férfit nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, több ember és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés és súlyos testi sértés bűntettével vádolnak.

Tárgyalás ideje: szeptember 12. csütörtök 
9 óra – fszt. 11-es tárgyaló
Dr. Mezőlaki Erik büntető tanácsa
Emberölés Gádoroson (Békés megye)
 

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2023. július 8-án reggel fúlókércsi otthonában benzint locsolt a szőnyegre, ágyra és paplanra, majd próbálta azokat meggyújtani, de nem járt sikerrel. Családtagjai közben ki tudtak menekülni a házból és rendőri segítséget kértek.

A Veszprémi Törvényszék fiatalkorúak ügyeiben eljáró tanácsa 2019. július 11-én előkészítő ülést tartott annak a fiatalkorú vádlottnak az ügyében, aki az ügyészség vádirata szerint megölt egy 8 éves kislányt Sólyon.



A vádlott az előkészítő ülésen nem teljeskörűen ismerte be a bűncselekmény elkövetését, ezért az ügy szeptember 26-án 9 órakor a vádlott részletes kihallgatásával, tanúkihallgatással és szakértők meghallgatásával folytatódik.

A Pécsi Járásbíróság, 2017. február 11. napján, elrendelte egy fiatal felnőtt nő előzetes letartóztatását egy hónapra előre kitervelten, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének a kísérlete alapos gyanúja miatt.