Detailed search

A Szolnoki Járásbíróság 2016. szeptember 2-án az elsőfokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el annak az 59 éves veresegyházi férfinak a vonatkozásában, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 30 éves, szintén veresegyházi férfi társával a 2016. augusztus 2-áról 3-ára virradó éjszakán betört a Szolnok főutcáján található Munkaruházati és Védőeszköz Szaküzletbe, ahonnan társával mintegy 4 és fél millió Ft értékben készpénzt, számítógépeket, illetőleg ruházati termékeket vittek el.

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. 

 

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2019. november 12-én megtartott nyilvános ülésen kihirdetett végzésével a Mohácsi Járásbíróság 2019. február 12-én kelt ítéletét – amellyel T. J. vádlottat embercsempészés bűntette miatt 2 év 10 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte – helybenhagyta. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész jelentett be fellebbezést a bűncselekmény bűnszervezetben való elkövetésének megállapítása iránt, ezt azonban a másodfokú bíróság sem találta megállapíthatónak.

Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2023 novemberében elsőrendű vádlottat, mint többszörös visszaesőt társtettesként, jelentős értékre, fegyveresen elkövetett rablás bűntettének kísérlete és társtettesként elkövetett testi sértés bűntettének kísérlete miatt 10 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Másodrendű vádlottat társtettesként, jelentős értékre, fegyveresen elkövetett rablás bűntettének kísérlete és társtettesként elkövetett testi sértés bűntettének kísérlete miatt 7 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte.

A másodfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2022. április 13-án tartott nyilvános ülésén – a vagyonelkobzás tekintetében megváltoztatva, de érdemben helybenhagyva a Szekszárdi Járásbíróság elsőfokú ítéletét – 2 év, illetve 1 év 6 hónap börtön fokozatú szabadságvesztésre, továbbá 2.400.000 forint, illetve 2.000.000 forint pénzbüntetésre ítélte jogerősen azt a két férfit, akik az általuk működtetett labdarúgó egyesület által sportfejlesztési program keretében lehívott TAO-támogatást a jóváhagyott céljától eltérően használták fel.

A másodfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2025. március 13-án tartott nyilvános ülésén – helybenhagyva a Tamási Járásbíróság elsőfokú ítéletét – felfegyverkezve elkövetett közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a simontornyai férfit, aki 2022-ben otthonában fejszével fenyegette meg a családsegítőt és a védőnőt hivatali feladatuk ellátása során. A vádlott feltételes szabadságra legkorábban a szabadságvesztés 2/3-ad részének kitöltését követően bocsátható.

A Pécsi Törvényszék a 2019. július 9-én megtartott tárgyaláson H. Zs. elsőrendű és M. R. másodrendű vádlottakat társtettesként, jelentős értékre, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntettében mondta ki bűnösnek, amely miatt H. Zs. elsőrendű vádlottat, mint erőszakos többszörös visszaesőt életfogytig tartó fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra, míg M. R. másodrendű vádlottat, mint többszörös visszaesőt 13 évi fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Kimondta, hogy a vádlottak a szabadságvesztésből nem bocsáthatók feltételes szabadságra. Továbbá H. Zs.

Helybenhagyta az elsőfokú ítéletet, jogerősen is bűnösnek mondta ki szemérem elleni erőszak bűntettében és 4 év börtönbüntetéssel sújtotta a Debreceni Törvényszék azt az 54 éves férfit, aki egy parkból csalt el lakásába egy 13 éves kislányt, majd szexuálisan molesztálta. Az eset 2012 áprilisában történt Hajdúnánáson. A vádlottat a bíróság 5 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta.
 
A Tatabányai Törvényszék dr. Élő András vezette tanácsa, 2015. június 29-én, kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt a 2013. július 18-tól bűnügyi őrizetben, 2013. július 19-től előzetes letartóztatásban lévő M. D. I. r. vádlottat 6 év fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre és 6 év közügyektől eltiltásra, mint mellékbüntetésre ítélte.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2016. április 4-én ítéletet hirdetett a B. Gy. ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult megismételt büntetőeljárásban. Az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségét állapította meg, ezért 50 nap közérdekű munkára ítélte.
 
Letöltendő szabadságvesztés társtettesként elkövetett testi sértésért

A Budakörnyéki Járásbíróság elrendelte annak a ceglédi férfinak a letartóztatását, akit halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsít a Ceglédi Rendőrkapitányság.

F. A.  gyanúsított 2019. szeptember 27. napján 19 óra 25 perckor Cegléd lakott területén kívül, ittas állapotban közlekedett autójában egy utassal. 
A gyanúsított vezetői engedéllyel nem rendelkezett.

A Nógrád Megyei Főügyészség vádemelését követően 2018. március 1-jén a vádirat ismertetésével, a vádlott, valamint a tanúk és szakértők kihallgatásával vette kezdetét a Sz. F. vádlott ellen gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége, továbbá segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette és gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt indult büntető eljárás a Balassagyarmati Törvényszéken.
 

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2023. március 1-jén kihirdetett ítéletében bűnösnek mondta ki azt a vádlottat, aki 2021 decemberében rátámadt egy nőre Hajdú-Bihar vármegyében. Az erőszakos bűncselekmény során a nő gyermeke is megsérült.

A Debreceni Törvényszék mint másodfokú bíróság 2025. április 30-án, nyilvános ülésen hozott ítéletet annak a vádlottnak az ügyében, aki molesztált egy 12 éves kislányt Hajdúszoboszlón.

Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2016 áprilisában R. I. vádlottat testi sértés bűntette miatt 3 év 10 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért illetve enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint 2015 augusztusában Tégláson a vádlott és Sz. Zs. sértett között szóváltás, majd dulakodás alakult ki.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke Dr. Domonyai Alexát 2013. november 1. napjától 2019. október 31. napjáig terjedő időtartamra kinevezte a Szekszárdi Törvényszék Büntető Kollégiuma kollégiumvezetőjévé.

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2019 májusában L. Cs. vádlottat emberölés bűntette miatt 10 év börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.