Miskolci Törvényszék - előzetesben maradnak az idős sértett halálát okozó fiatalok
Beküldés dátuma
2016.11.29. - 11:35
Szervezeti egység
Miskolci Törvényszék
A Miskolci Törvényszék 2016. november 24. napján fenntartotta az előzetes letartóztatását annak a két fiatalnak, akiket társtettesként elkövetett halált okozó testi sértés bűntette és rablás bűntette bűncselekményekkel vádol az ügyészség.
A vádirat szerint 2015. júniusában a hajnali órákban az I. r. vádlott és fiatalkorú társa az ajtót berúgva bementek az általuk jól ismert 78 éves sértett házába, ahol az ágyban fekvő idős asszonytól előbb a cigaretta meggyújtásához tüzet, majd pénzt követeltek. Mivel a sértett egyiket sem tudott adni a terhelteknek, mindketten bántalmazni kezdték. A fiatalkorú II. r. vádlott fejen rúgta a sértettet, az I. r. vádlott pedig egy fa nyelű seprőt vett magához, mellyel többször lesújtott az asszony testére. A nő a földre esett, azonban a vádlottak addig ütötték a vérző és segítségért kiáltozó sértettet, amíg az eszméletét vesztette. Ezután a terheltek a lakást átkutatták, de mivel semmi értéket nem találtak, zsákmány nélkül távoztak. A sértett testét legalább 22 ütés érte, melyek következtében számos csontja eltört, és a szeme is megsérült. A hozzátartozói másnap a szoba kövezetén fekve találták meg a magatehetetlen sértettet, akit kórházba szállítottak, azonban a szakszerű orvosi ellátás ellenére belehalt sérüléseibe.
A bíróság a legsúlyosabb kényszerintézkedés fenntartását a terheltek szökésének, elrejtőzésének veszélyére alapította, a büntetett előéletű II. r. terhelt esetében attól is tartani kell, hogy szabadlábra kerülése esetén újabb bűncselekményt valósít meg.
Miskolc, 2016. november 29.
A Miskolci Törvényszék Sajtóosztálya