Detailed search

Hamis tanúzás bűntette miatt kell felelnie annak a férfinek, akit a 2013. februári  ZTE FC - Fehérvár FC focimeccsen történtek miatt korábban tanúként hallgatott ki a  bíróság. 
Ítélet a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt indult ügyben 
 
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Az első fokon eljárt Egri Törvényszék 2016 májusában R. R. vádlottat emberölés bűntette miatt 15 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2004 óta élt élettársi kapcsolatban B. F. sértettel Bükkszenterzsébeten.

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a 2020. október 29-én megtartott nyilvános ülésen kihirdetett ítéletével a Pécsi Járásbíróság 2020. február 18-án kelt ítéletét – amellyel P. Zs. vádlott férfit 23 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalás vétsége miatt 2 év 8 hónap börtönre és három év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte azzal, hogy a terhelt feltételes szabadságra nem bocsátható – lényegében helybenhagyta; a vádlottal szemben alkalmazott vagyonelkobzás összegét azonban 435.000 Ft-ra emelte fel.

Tízezrével tárolt gyermekpornográf videókat és fényképeket különböző meghajtókon egy férfi. Büntetőügyében a másodfokon eljáró Budapest Környéki Törvényszék 2020. november 6-án hirdetett ítéletet. Elsőfokon a Szigetszentmiklósi Járásbíróság 2019. június 27-én tizennyolcadik életévét be nem töltött személyekről pornográf felvétel átadásával elkövetett gyermekpornográfia bűntette miatt mondta ki bűnösnek a férfit, amely miatt őt 2 év 6 hónap börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Ficsór Gabriella vezette tanácsa helybenhagyta a Miskolci Törvényszék ítéletét.
 

Az elsőfokon eljárt Tatabányai Törvényszék által megállapított tényállás szerint a vezetői engedéllyel nem rendelkező húszas évei végén járó vádlott 2020. május 9-én ittas állapotban vezette a tulajdonát képező személyautót, mellyel letért az útról és egy fának ütközött. Ezt követően hazatért otthonába, ahol együtt élt testvérével. A vádlott a bejárati ajtót nem tudta kinyitni, ezért abba kétszer belerúgott és kiabált, majd miután testvére beengedte, tovább kiabált és dulakodni kezdtek.

Kábítószer birtoklásának bűntette miatt jogerősen 7 év börtönre ítélte a Szegedi Ítélőtábla azt a szerb férfit, aki Hollandiából Szerbiába akart kábítószert csempészni, és akit a röszkei határállomáson vettek őrizetbe.
 
Az ítélet indoklásában elhangzott: az I. fokon eljáró Szegedi Törvényszék a bűncselekmény súlyához mértem arányos büntetést szabott ki, annak enyhítésére a táblabíróság nem látott semmilyen indokot. 
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
 
Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2016 szeptemberében L. A. vádlottat testi sértés bűntette miatt 5 év börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a három vizsolyi férfinak az ügyében, akik 2018 decemberében vulgáris kifejezésekkel illették és agresszívan fenyegették a rendőröket.

A Fővárosi Törvényszék 2016. június 7-én bűnösnek mondta ki T. V. András vádlottat 2 rendbeli bűnsegédként, vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntettében, ezért két év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 3 évi próbaidőre felfüggesztette.
 

A Debreceni Törvényszék, mint másodfokú bíróság 2020. január 15-én tartott nyilvános ülést annak a négy vádlottnak az ügyében, akik egy 660 milliós állami támogatás megtartása érdekében valótlan elszámolást nyújtottak be, így a költségvetésből származó pénzzel kapcsolatban elszámolási, tájékoztatási kötelezettségüket elmulasztották.

A Szegedi Törvényszék másodfokú tanácsa helybenhagyta a Szegedi Járásbíróság elsőfokú ítéletét, melyben a vádlottat garázdaság vétsége miatt 3 év tartamú próbaidőre próbára bocsátotta.

A Budapest Környéki Törvényszék 2019. április 25-én megtartott nyilvános előkészítő ülésén egyben ítéletet is hirdetett azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik kábítószer-kereskedelem bűntettében álltak bíróság elé. Ezért a Törvényszék az I. r. vádlottat 4 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. U. Z. I. r. vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra, vele szemben 1. 138.000 ezer forint erejéig vagyonelkobzást is elrendelt a bíróság. K. Gy. II. r.

A Pécsi Járásbíróság 2020. július 20-án egy hónapra elrendelte K.A. és B.A.A. gyanúsítottak letartóztatását a bűncselekmény felismerésére idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt.

A Fővárosi Törvényszék tizenkét év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, akit védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádoltak.

Letartóztatás többrendbeli csalás bűntettének és vétségének alapos gyanúja miatt

A Pécsi Járásbíróság 2021. december 3-án elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását egy hónapra több rendbeli nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette, bűntettének kísérlete, csalás vétsége és hamis magánokirat felhasználásának vétsége alapos gyanúja miatt.

Jogerős ítéletet hozott a Zalaegerszegi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki a magyar állam mellett több magánszemélyt is megkárosított. 

Image

Áder János köztársasági elnök 2020. április 7-ével az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettesévé nevezte ki Csillám Katalint és Erőss Monikát.