Detailed search

Súlyosította a Pécsi Ítélőtábla azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik többek között 2016. nyarán egy Balaton partján tartott rendezvényen is árultak kábítószert.

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék által megállapított tényállás szerint a férfi és élettársa elhatározták, hogy megszerzik a férfi nagyapjának szerencsejátékon nyert és megtakarított pénzét, valamint az idős sértett megfélemlítésével elérik, hogy lakásából végleg idősek otthonába költözzön. Mindezek érdekében 2019 áprilisában, éjjel megrongálták a sértett ingatlanát, de az idős férfi az ijedtség ellenére sem akart otthonba költözni.

A Pécsi Járásbíróság a 2022. szeptember 8-án kelt ítéletével Gy. Á. vádlottat közúti veszélyeztetés bűntette miatt hét hónap – végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett – börtönre és egy év hat hónap közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, pénzbüntetés kiszabása végett, a vádlott és védője elsődlegesen a járművezetéstől eltiltás mellőzése, másodlagosan járműkategóriától való eltiltás érdekében jelentettek be fellebbezést.

A Szolnoki Törvényszék 2017. december 6-án lényegét tekintve helybenhagyta a Szolnoki Járásbíróság azon ítéletét, melyben a bíróság a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt 1 év 4 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a harmincas éveiben járó férfit, aki tavaly nyáron Szolnokon egy családi veszekedés során bántalmazta idős nagyanyját és kisfiát. Az ítélet jogerős. 

A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a napokban megtartott tanácsülésen meghozott végzésével a Pécsi Járásbíróság elsőfokú ítéletét helybenhagyta, így Sz. G. vádlottat közúti baleset okozásának vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt – halmazati büntetésül – négy év börtönre, hét év közúti járművezetéstől eltiltásra és mellékbüntetésül öt év közügyektől eltiltásra ítélte.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. L. A. vádlottal szemben a megrontás bűntette miatt indult büntetőeljárást megszüntette. A vádlottal szemben kiszabott fegyházbüntetés tartamát 12 évre súlyosította. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Egyebekben az első fokú ítéletet helybenhagyta.   
 
Az ügyről 
 
Dr.Tóth Sándor tanácsa – nyilvános ülés 
 
Az első fokon eljáró Pécsi Törvényszék a következő tényállást állapította meg:
 
A vádlott (38 éves, többszörösen büntetett előéletű, Baranya megyei férfi) és alkoholfüggő élettársa 2013-tól egy présházban éltek. A vádlott is rendszeresen, nagy mennyiségben fogyasztott alkoholt, de alkoholfüggő nem volt. A sértettet szenvedélybetegsége miatt több alkalommal kezelték kórházban. A vádlott és a sértett ittas állapotban rendszeresen veszekedtek, verekedtek.
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa Sz. B. vádlott börtönbüntetésének mértékét és a közügyektől eltiltás tartamát 3-3 évre enyhítette. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
 

Márciusban folytatódik annak a huszonéves fiatalembernek a büntetőügye a Szolnoki Járásbíróságon, aki a vád szerint 2017 tavaszán, Szolnokon, az internet felhasználásával „feltörte” az egyik legnagyobb telekommunikációs cég szerverét. 

A Pécsi Ítélőtábla 1 év börtönre enyhítette annak a férfinak a büntetését, aki 2013-ban egy képviselőtestületi ülésen a polgármester kérésének megfelelően szavazott, majd ennek honorálására az önkormányzat tulajdonában álló gazdasági társaság olyan szerződést kötött a cégével, amelyet nem is állt szándékában teljesíteni.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét. A Hajdúböszörményi Járásbíróság 2015 decemberében P. L. I.r., O. A. II.r. és B. Z. III.r. vádlottakat bűnösnek mondta ki felfegyverkezve, csoportosan, a bűncselekmény elhárítására koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntettében, melyet I.r. vádlott bűnsegédként, míg II. és III.r. vádlottak társtettesként követtek el. Ezért a bíróság I.r. vádlottat 7 év fegyházra és 8 év közügyektől eltiltásra, II.r.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a befolyással üzérkedés bűntette miatt B. R. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon kimondott ítéletét, így a vádlott jogerős büntetése 3 év 6 hónap börtön és 3 év közügyektől eltiltás lett. 

Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. február 3-án meghozott ítéletében társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek és többéves végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte azt a két, 51 illetőleg 47 éves férfit, akik a nem jogerős ítélet szerint 2014-ben, egy nyári estén, az egyik szolnoki társasház lépcsőházában baseballütővel és macsétával bántalmaztak egy férfit. 
 

Az első fokon eljárt Egri Törvényszék 2024 áprilisában az I. rendű vádlottat különös kegyetlenséggel védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt 10 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. II. rendű vádlottat segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette. III.

A Szombathelyi Törvényszék helybenhagyta a Szombathelyi Járásbíróság ítéletét annak helyes indokai alapján a szombathelyi labdarúgó stadion és sportcsarnok üzemeltetési koncepciója elnevezésű dokumentum, mint közérdekű adat kiadása iránt indított perben. Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezett és a járásbíróság által elutasított körben is kérte az adatok kiadását.

Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy az üzemeltetési koncepció ítéletben meghatározott részeit küldje meg a felperes elektronikus levélcímére, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

A Budapest Környéki Törvényszék 2017. szeptember 29-én nyilvános és folytatólagos tárgyalássorozatot követően hirdetett ítéletet K. B. I. rendű és T. R. Zs. II. rendű vádlottak ügyében, akiket nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádoltak meg.
 

A Szombathelyi Törvényszék 1 rendbeli különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és 1 rendbeli életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt halmazati büntetésül 14 év fegyházra ítélte a letartóztatásban lévő vádlottat azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható.

A vádlott hajléktalan életmódot folytatott Szombathelyen, napi rendszerességgel nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott el fedél nélküli társaival. A vádlott az alábbi három cselekményét, három sértett sérelmére követte el.

A Fővárosi Törvényszék 2016. november 9-én ítéletet hirdetett az Eximbank-MEHIB cégcsoport  felperes által a Döb-68. Zrt. alperes ellen szerződés érvénytelenségének megállapítása iránt indított perben. A bíróság a felperes keresetét elutasította, és közel 17 millió forint perköltség megfizetésére kötelezte.

Új könyvek a bírósági könyvtárakban

 

Kiskönyv az új Polgári törvénykönyvről gazdasági szakembereknek / Andor Ágnes, Lakatos László Péter. - Budapest: Wolters Kluwer Kft., 2014. - 219 p. ; 19 cm. - ISBN 978-963-295-410-3 (fűzött) — Lelőhelyinformáció

Új könyvek a bírósági könyvtárakban:

 

Alkalmazott jogszabályok: polgári eljárásjog: 2016. február 1. /szerk. Szilner György. – Budapest: Novissima, 2016. – 473, [3] p.;30 cm. – A kézirat lezárva: 2016. febr. 15. – ISBN 978-615-5499-38-8 — Lelőhelyinformáció