Detailed search

A Fővárosi Ítélőtábla a 2022. február 10-én tárgyaláson kívül hozott ítéletével az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta és megállapította, hogy a 2022. január 31-én tartott sztrájk jogellenes volt.

Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt Cs.-né I. J. és társai ellen folyamatban lévő büntetőügyben a Szegedi Törvényszék 2019. június 13-án hozott végzését, és dr. Cz. Cs. tekintetében az elsőfokú bíróságot az eljárás lefolytatására utasította.

Az Érdi Járási Ügyészség az elkövetéstől számított egy hónapon belül 2020. január 10. napján az Érdi Járásbíróság elé állította azt az elkövetőt, aki 2019. december 13-án, Százhalombattán egy gépkocsivásárlással kapcsolatos vita során a magával vitt szamurájkard hüvelyével egy esetben megütötte a sértett fejét, aki az ütés következtében nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett el. 

Tájékoztató a kutatási kérelmek intézésének rendjéről

Az Országos Bírósági Hivatalhoz benyújtott kutatási kérelmeket azok egységes elintézésének biztosítása érdekében, a Magyar Igazságügyi Akadémia Tudományszervezési és Dokumentációs Osztálya koordinálja.

E-mail címe: miatdo@obh.birosag.hu

 

Az OBH rendelkezésre az Országos Statisztikai Adatfelvételi Program (OSAP) keretében gyűjtött statisztikai adatok állnak.

A Fővárosi Törvényszék 2017. február 16-án kihirdetett elsőfokú ítéletében elutasította dr. Matolcsy György felperesnek dr. Bárándy Gergely alperes ellen személyiségi jog megsértése miatt indított keresetét.
 
Image

Az elmúlt napokban ismételten több bejelentés érkezett az Országos Bírósági Hivatalhoz, mely szerint: 
-    a Civil Marketing Kft. telefonon keresi meg a civil szervezeteket azzal az indokkal, hogy ők vizsgálják felül, javítják ki az éves beszámolót, VAGY
-    a Civil Marketing Kft. az OBH-ra hivatkozva keresi meg a civil szervezeteket azzal, hogy ellenszolgáltatás fejében az éves beszámolókat ellenőrzik, felülvizsgálják, valamint szükség szerint javítják. 

A Kúria a 2019. szeptember 10-én nyilvános ülésen kihirdetett ítéletével (Bt.838/2019.) helyt adott a legfőbb ügyész törvényesség érdekében benyújtott indítványának és kimondotta, hogy törvénysértő a büntetőeljárás előzetes döntéshozatal kezdeményezése végett történő felfüggesztése, ha a kezdeményezésre irányuló kérelem nem európai közösségi norma, uniós szervek, intézmények vagy hivatalok aktusai értelmezésére, érvényességére, hanem a bíróság előtt folyamatban levő ügy kimenetelét nem érintő, az ügy tárgyával össze nem függő kérdésekre vonatkozik.

A Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény alapján a pénzügyi intézmények (bankok) által a Magyar Állam ellen indított perek közül a Kúria elsőként a Sopron Bank ügyében hozott felülvizsgálati eljárásban ítéletet.
 
Az adott perben az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította, azt a másodfokú bíróság helybenhagyta.

A Polgári jogi szekció bírósági tagozatában:

  1. helyezett: dr. Tahin Szabolcs, a Zalaegerszegi Járásbíróság bírája „A közérthetőség érvényesülése a bírósági határozatokban és a bírósági tárgyaláson” című dolgozatával.
  2. helyezett: dr. Sinkó Zsuzsanna, a Szegedi Járásbíróság bírósági titkára „A gyermekjogok érvényesülése a polgári perekben - a gyermek és törvényes képviselő meghallgatása és tájékoztatása”című dolgozatával.

Tájékoztató a Szervezetfejlesztés a Fővárosi Ítélőtáblán című projekt megvalósításáról.

Az Országos Bírósági Hivatal az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program kötelező adatszolgáltatásairól szóló 388/2017. (XII.13) Korm. rendelet keretében gyűjti, majd feldolgozza a bíróságok által jogerős határozattal befejezett büntetőeljárások fiatalkorú és felnőtt korú vádlottjairól kiállított adatokat. Ezek az adatok nem csak hazai kutatói munkák, de számos nemzetközi megkeresés teljesítése során is felhasználásra kerülnek. Képet adnak a terheltekre és a kiszabott büntetésekre vonatkozó legfontosabb társadalmi, szociológiai és kriminológiai mutatókról.