Detailed search

Ítéletet hirdetett a mai napon a Budapest Környéki Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki ellen emberölés bűntette miatt emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség.
 
A bíróság K. P. vádlottat az ellene emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vád alól felmentette.
 
Az első tárgyalást tartotta ma a Budapest Környéki Törvényszék annak a nőnek az ügyében, aki a vád szerint megszülte, majd hagyta meghalni csecsemőjét 2013. telén; a Pest Megyei Főügyészség 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat. A mai tárgyaláson az ügyész ismertette a vádat, illetve a bíróság meghallgatta a vádlottat és több tanút is.
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa az emberölés bűntette miatt O. F. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. Így a vádlott jogerős büntetése 10 év börtön, 10 év közügyektől eltiltás és 1 év közúti járművezetéstől eltiltás lett. 
 

A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2019. január 25-én tárgyalásra utalta annak a férfinak az ügyét, akit az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásával és egyéb bűncselekményekkel vádol.

A Fővárosi Ítélőtábla a 2019. március 14-én meghozott és ugyanezen a napon véglegessé vált végzésével helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék R. P. terhelt átadási letartóztatását és átadását elrendelő elsőfokú végzését.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. július 20-án óvadék ellenében megszüntette az előzetes letartóztatást és házi őrizetet rendelt el azzal a férfival szemben, aki 2017. március 18-án Budapesten, a Szentendrei úton nagy sebességgel belerohant egy előtte álló autóba, amelynek következtében az álló autóban ülő két utas életét vesztette. Az Fővárosi Törvényszék az elsőfokú bíróság határozatát 2017. július 24-én helybenhagyta.
 
Típus: Szabályzat Sorszám: 1 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályon kívül Év: 2012
Típus: Szabályzat Sorszám: 6 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2016
Év: 2012 OBT dokumentum típusa: Összefoglalók Dokumentum: Letöltés

Új könyvek a bírósági könyvtárakban:

 

Alkalmazott jogszabályok: polgári eljárásjog: 2016. február 1. /szerk. Szilner György. – Budapest: Novissima, 2016. – 473, [3] p.;30 cm. – A kézirat lezárva: 2016. febr. 15. – ISBN 978-615-5499-38-8 — Lelőhelyinformáció

A Szegedi Törvényszék nem jogerősen bűnösnek mondta ki H. J. R. I. r. vádlottat és A. Z. II. r. vádlottat bűnsegédként elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettében, emellett a II. r. vádlottat számvitel rendjének megsértése bűntettében is. Ezért a bíróság az I. r. vádlottat 2 év 6 hónap börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre, 3 év közügyektől eltiltásra és 3 év gazdálkodó szervezet vezető tisztségviselői foglalkozástól eltiltásra, míg a II. r.

A Fővárosi Törvényszék 2014. január 22-én meghozott végzésével elutasította M. R. elítélt védőjének perújítási indítványát, amelyet azért terjesztett elő, mert a jogerős ítélet a vádlott távollétében született.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság az eddig elbírált mintegy félszáz ügyben az úgynevezett Ligetvédők ellen a jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt indított szabálysértési eljárásokat megszüntette.
 

A Fővárosi Törvényszék 2019. január 15-én előkészítő ülésen tárgyalásra utalta annak a férfinak az ügyét, aki egy időközben Magyarországon megszüntetett egyház főpapjaként piramisjátékot szervezett.

Tárgyalás a  Szegedi Ítélőtáblán nyereségvágyból elkövetett emberölés és más bűncselekmények ügyében november 30-án szerdán 10 órától a fszt. 11-es tárgyalóban Gyurisné dr. Komlóssy Éva büntető tanácsa előtt. A Pécsi Törvényszék nyereségvágyból elkövetett emberölés és négy rendbeli okirattal visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek, perújítási eljárást követően, 2015. december 21-én G. B. (1982) vádlottat. Ezért őt a bíróság 18 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A Veszprémi Törvényszék a mai napon meghozott ítéletével Ny. A. M. vádlottat – a vádtól eltérő minősítést megállapítva – súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott által előzetes fogvatartásban töltött közel 7 hónapot a kiszabott szabadságvesztésbe beszámította, és kötelezte a vádlottat a több, mint  270 ezer Ft-os bűnügyi költség megfizetésére. A vádlott legkorábban a büntetés 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra.
A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki M. S. I. I.r. és Sz. J.-né II.r. vádlottakat egyezően 9 rb. kiskorú veszélyeztetésének bűntettében, továbbá  I.r. vádlott büntetőjogi felelősségét testi sértés bűntettében, valamint bűnsegédként elkövetett lopás vétségében, míg II.r. vádlott büntetőjogi felelősségét lopás vétségében is megállapította. Ezért M. S. I.r. vádlottat halmazati büntetésül 3 év 8 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra, míg Sz. J.-né II.r.
A Szegedi Járásbíróság 2016. április 27-én folytatja K. M. K. és 9 társa ügyében tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett határzár tiltott átlépésének bűntette miatti büntetőügy tárgyalását a Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság épületében (6722 Szeged, Tábor u. 4.), a 402. számú tárgyalóteremben, amely ügyben három tárgyalási határnapot tűzött, ezek: 2016. április 27-én 8 óra (szerda), 2016. április 28-án 8 óra (csütörtök) és 2016. április 29-én 8 óra (péntek).
A büntetés-végrehajtási bíró 2016. június hó 29. napján - a több emberen, részben előre kitervelten, részben nyereségvágyból, részben aljas indokból elkövetett emberölés bűntette miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt - B. L. elítélt ügyében feltételes szabadságra bocsátás tárgyában, megismételt eljárás keretében megtartott tárgyalást 2016. szeptember hó 07. napjára elnapolta.