Szegedi Ítélőtábla - előzetes - nyereségvágyból elkövetett emberölés és más bűncselekmények
Beküldés dátuma
2016.11.29. - 11:28
Szervezeti egység
Szegedi Ítélőtábla
Tárgyalás a Szegedi Ítélőtáblán nyereségvágyból elkövetett emberölés és más bűncselekmények ügyében november 30-án szerdán 10 órától a fszt. 11-es tárgyalóban Gyurisné dr. Komlóssy Éva büntető tanácsa előtt. A Pécsi Törvényszék nyereségvágyból elkövetett emberölés és négy rendbeli okirattal visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek, perújítási eljárást követően, 2015. december 21-én G. B. (1982) vádlottat. Ezért őt a bíróság 18 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A döntést az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője felmentés érdekében fellebbezett, így került az ügy Szegedi Ítélőtáblára.
Az alapeljárás során a Pécsi Törvényszék I. fokon a vádlottat valamennyi ellene felhozott vád alól felmentette, majd a Pécsi Ítélőtábla II. fokon az I. fokú ítéletet 2012 decemberében jogerőre emelte. 2014 szeptemberében a Pécsi Ítélőtábla – mivel új bizonyítékok kerültek elő – perújítást rendelt el az ügyben, és megküldte az iratokat a Pécsi Törvényszéknek, amely a fent leírt ítéletet hozta.
Az I. fokú ítélet szerint a vádlott 2008-ban ismerkedett meg Sz. L. sértettel Pécsett. Kapcsolatuk alapja a kábítószer volt, mivel a vádlott rendszeresen fogyasztott drogot, míg a sértett kábítószer eladással is foglalkozott. A két férfi a rendszeres vásárlások kapcsán jó ismerős lett. A sértett aki a kábítószer-értékesítés során különböző bűnözői körökkel is kapcsolatba került, rendkívül gyanakvó, mindenkivel szemben bizalmatlan volt. Otthonába, ahol egy gáz riasztópisztolyt is tartott, csak jó ismerősöket engedett be.
G. E. 15 éves korában ismerte meg a vádlottat, 2009 augusztusában. Később összebarátkoztak, előfordult, hogy együtt kábítószereztek, s a vádlott tudta azt is, hogy fiatalember nem idegenkedik a bűnözéstől sem. 2010. január elején a vádlott úgy próbált javítani anyagi helyzetén, hogy eltervezte: kirabolja Sz. L.-t, mert feltételezte, hogy kábítószer és egyéb ügyletei eredményeként szép jövedelemre tett szert, és otthonában is nagyobb összegű készpénzt tart. Tervébe fiatal barátját. G. E.-t is beavatta. Tervük az volt, hogy kábítószer-vásárlás ürügyén jutnak be a sértett lakásába, ahol bántalmazzák, leütik, majd elveszik a pénzét és az értékeit. Arra számítottak, hogy a sértett nem fog feljelentést tenni, mert akkor kiderülne törvényellenes tevékenysége.
2010. január 30-án este G. E., aki sokáig húzódozott a tett elkövetésétől, felment a vádlott lakására. Az közölte vele, hogy még aznap véghezviszik a rablást. A sértett lakásához mentek, majd amikor a férfi beengedte őket, egy idő után a kábítószer vásárlására terelődött a szó. A vádlott azt kérdezte a sértettől, hogy 20 ezer forintból tud-e visszaadni. A házigazda a szekrényből egy pénztartó kazettát vett elő, amelyben különböző címletű papírpénzek voltak. Ezután mindhárman marihuánás cigarettát szívtak, majd kimentek a konyhába, ahol a vádlott kétszer váratlanul ököllel nagy erővel arcon ütötte a sértettet. A sértett G. E. felé tántorodott, mire ő is kétszer lesújtott ököllel a férfira. Ekkor a házigazda földre került, és könyörögni kezdett, hogy ne bántsák. Azonban a vádlott nagy erővel két-háromszor fejbe rúgta a sértettet, eközben a társa a lakás átkutatására indult. A pénzkazettában 160 ezer forintot talált, miközben a vádlott tovább folytatta a sértett bántalmazását, végül egy késsel átvágta a nyakát, ami a sértett halálát okozta. G. E. a dulakodás zajára visszalépett a konyhába, majd látva a földön fekvő, erősen vérző sértettet, pánikba esett és azonnal elhagyta a lakást. Társa mintegy 20 perccel később követte. Ez idő alatt értéktárgyakat vett magához, valamint magával vitte a sértett iratait is. A 160 ezer forintot később a két támadó elosztotta egymást között.
Szeged, 2016. november 29.
A Szegedi Ítélőtábla Sajtóosztálya