Fővárosi Törvényszék - Március 19-én kezdődik annak a férfinak a tárgyalássorozata, akit az ügyészség piramisjáték szervezésével vádol

Szervezeti egység
Fővárosi Törvényszék

A Fővárosi Törvényszék 2019. január 15-én előkészítő ülésen tárgyalásra utalta annak a férfinak az ügyét, aki egy időközben Magyarországon megszüntetett egyház főpapjaként piramisjátékot szervezett.

A vád szerint a gyanúsított 2010 áprilisában társaival közösen hozott létre egy új egyházat, amelyet a Pest Megyei Bíróság 2010 júniusában vett nyilvántartásba. A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény hatályba lépését követően a fenti egyház elvesztette egyházi minősítését, s mivel az alapító változásbejegyzési eljárást nem indított, a Budapest Környéki Törvényszék elrendelte a  szervezet kényszer-végelszámolását. Ennek ellenére a vádlott továbbra is egy nemzetközileg bejegyzett egyház vezetőjeként, főpapjaként mutatkozott be ügyfeleinek.

Az ügyészség álláspontja szerint a vádlott 2010. és 2014. között az egyház tagjaitól előre meghatározott formában gyűjtött pénzt a szervezet egyházi jellegére, illetve karitatív célokra hivatkozva úgy, hogy ha a tagok megfelelő számú további befizető ügyfelet szereznek, segélynek nevezett kifizetésben részesülnek. A vádlott és a szervezet tagjai előadásokon, webkonferenciákon keresztül is igyekeztek új tagokat gyűjteni azzal, hogy itt tulajdonképpen befektetésről van szó, és az új tagok további ismerősök beszervezésével nagyobb összegű pénzkifizetésre is jogosulttá válnak.

2012 nyarán a szervezet tagjai a vádlott vezetésével létrehoztak egy önsegélyező klubot, amely alá több hangzatos elnevezésű programot rendeltek. A programok célja újabb résztvevők beszervezése, így újabb befizetők beléptetése volt. A programok hierarchikusan működő, különböző szintű klubokra épültek, amelyekbe különböző, meghatározott összegű euró adományozásával lehetett belépni. A program valamennyi szint teljesítésével vált befejezetté. A szabályzat alapján a résztvevő a teljesítéskor 3600 euró értékű aranylapokban való segélyre vált jogosulttá, amelyet a szervezet 3400 euró készpénz értékben garantáltan visszavásárolt volna. Viszont: ha a láncszerűen bekapcsolódó résztvevők nem szerveznek be minden alkalommal két újabb embert, a lánc megszakad, így a kifizetés sem teljesülhet.

A szervezet részére a vádlott irányítása alatt 51 befizetőtől összesen 1.265.300 forint és 3.085 euró érkezett. Ezen összegből négy fő részére történt segély címén kifizetés 5.800 euró értékben, valamint hat "egyházi" vezető kapott fejenként 500 eurót.

A vád szerint 2012 októberében a vádlott újabb támogatói programot dolgozott ki, amelyhez úgy szerzett ügyfeleket, hogy arról tájékoztatta az érdeklődőket, hogy 3.850 euró befizetését követően legfeljebb egy év múlva legalább 5.000 eurót kapnak garantáltan vissza. Jelezte továbbá azt is, hogy a pénzt aranyba fektetik, "megforgatják", és a befektetések mögött állami garancia is van. Támogatói szerződést huszan kötöttek, összesen 3.150.000 forint és 61.600 euró értékben. Ebből egy személynek történt 3.850 euró kifizetés, valamint a közvetítők kaptak összesen 885 euró jutalékot.

A vádlott 2013 márciusában újabb programokat dolgozott ki, amelyek célja az eddigi láncolat működtetése érdekében további tagok beléptetése és befizetések gyűjtése volt. Ekkor 59-en fizettek be összesen 2.439.200 forintot, bízva befektetésük megtérülésében, de a befizetett pénzből mindössze hárman részesültek, összesen 90.000 forint értékben.

Az ügyészség szerint a 2010 óta futó különböző programok egymásra épültek, pénzügyileg sem különültek el egymástól. Az újabb programok bevezetése a rendszer működtetése érdekében további tagok beszervezésére irányult. A programok keretében befizetett összegek a vádlotthoz kerültek, azokról kizárólag ő rendelkezett. A szervezet befektetési tevékenységet nem folytatott, bevétele kizárólag a résztvevők által befizetett összegekből állt, így további új tagok befizetésének hiányában a résztvevők kifizetése nem volt lehetséges. Ezért az ügyészség a terheltet piramisjáték szervezésének bűntettével vádolja.

A vádlott az előkészítő ülésen tagadta bűnösségét, véleménye szerint az egész vádirat koholmányra épül. Jelezte, hogy egyházának az ügye már régóta a strasbourgi bíróság előtt van, és a döntésüket követően várhatóan Magyarország is kénytelen lesz hivatalos egyházként elfogadni szervezetét. Azt ígérte, hogy az első tárgyalási napon vallomást is tesz majd, valamint kérdésekre is válaszolni fog. Kérte továbbá az ügyészség által megjelölt tanúk kihallgatását.            

Az ügyben az első tárgyalási nap 2019. március 19-én, kedden 9.00 órakor lesz a Fővárosi Törvényszék I. emeleti 97-es tárgyalójában.       

Budapest, 2019. január 16.

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály