Detailed search

A Szolnoki Járásbíróság 2014. július 23. napján elrendelte két fiatalkorú férfi előzetes letartóztatását társtettesként elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt 1 hónapi időtartamra. Az előzetes letartóztatás végrehajtására a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Debreceni Javítóintézetében kerül sor.
 

Image

Az elmúlt években radikálisan lecsökkent az elévült büntetőügyek száma, derült ki az Országos Bírósági Hivatal e témában készített 2018-as összefoglalójából. A törvényszékektől beszerzett adatokból  emellett az látható, hogy a megmaradt elévült büntetőügyek több mint 90 %-a a bíróságokon kívül álló okból évült el.

A vádlott 2011 szeptemberében szülte meg gyermekét, a sértettet, akit a férjével vártak, kialakították számára a megfelelő környezetet a családban. A sértett a 31. héten koraszülöttként jött világra, kórházi ellátásra szorult, a vádlott naponta bejárt hozzá, gondozta, ellátta. Ez idő alatt a vádlott a pszichológusánál a korábbi elítéléséhez kapcsolódóan megkezdett kezelését folytatta, próbálta kezelni azt a pszichés feszültséget, amelyet a gyermek hazaengedése körüli bizonytalan helyzet teremtett benne.

A vádlott fiatal kora óta rendszeresen fogyasztott szeszes italt, alkoholizálása életmóddá vált, rendszeres jövedelemmel nem rendelkezett. A vádlottnak egy tónál volt horgászbódéja, amely M.Zs. sértett horgászbódéja közelében volt. A vádlott és a sértett a rendszeres horgászat folytán 15 éve ismerték egymást, több alkalommal együtt italoztak. A vádlott 2017. szeptember 2-án ittas állapotban érkezett a sértett horgász stégéhez, és italt kért tőle. A sértett megengedte, hogy az asztalra kihelyezett többféle szeszes italból is fogyasszon.

A harmincas éveiben járó büntetett előéletű vádlott munkavégzés közben észrevette, hogy a sértett az engedélye nélkül hordja az ő Adidas pulóverét, amit nem sokkal azelőtt 38.000 Ft-ért vásárolt. Mondta neki, hogy használtan már nem kell a pulóver, fizesse ki, mire a sértett bocsánatot kért, és megígérte, hogy az interneten utánanéz, hátha kapható még a pulóver. A vádlott 3 nappal később a fizetése átvétele miatt gépkocsijával a főnökéhez hajtott, aki egy kocsmában volt ismerőseivel, köztük a sértettel.

A Fővárosi Ítélőtábla a 2022. február 10-én tárgyaláson kívül hozott ítéletével az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta és megállapította, hogy a 2022. január 31-én tartott sztrájk jogellenes volt.

A Fővárosi Ítélőtábla a bűnismétlés veszélye miatt helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék letartóztatást elrendelő végzését annak a férfinak az ügyében, akit 2020. szeptember 30-án a Pesti Központi Kerületi Bíróság közúti baleset gondatlan okozásának vétsége, garázdaság és testi sértés vétsége miatt – halmazati büntetésül – nem jogerősen 4 év fogház büntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélt.

K.B. vádlott (1970) és a sértett egy internetes társkereső oldalon ismerkedtek meg, több alkalommal találkoztak, közös programokat szerveztek. A vádlott szerelmes volt a sértettbe, azonban a sértett közölte vele, hogy ő nem akar vele komoly kapcsolatot, csak barátként tekint rá. Emiatt egy ideig nem találkoztak, majd 2017. augusztus 6-án a Viber alkalmazáson keresztül írogattak egymásnak, megbeszélték, hogy a sértett meglátogatja a vádlottat. Egész este egymásról és a kapcsolatukról beszélgettek. Hajnali 4-5 óra körül aludni tértek.

A vádlott édesanyja 2010 végétől rendszeresen takarított a sértettnél, akihez 2013 novemberében hozzá költözött. 2014 márciusában tartási szerződés jött létre köztük, amely alapján a sértett hozzájárult a tulajdonát képező ingatlan tulajdonjognak a nő részére történő ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséhez. Ezt követően a vádlott is odaköltözött a sértetthez. A vádlott és az édesanyja túlzónak érezte a gondozási feladatokat, a sértett gyakran kifogásolta az eltartás módját, mely gyakori vitához vezetett köztük. 

A 29 éves vádlott és a sértett élettársi kapcsolatban éltek. Párkapcsolatuk a kezdetektől konfliktusokkal terhelt volt, több alkalommal meg is szakították rövidebb-hosszabb időre az életközösséget. 2018. július 6-án született gyermeküket a gyámügyi hatóság 2018. szeptember 28. napján ideiglenes hatállyal nevelőszülőnél helyezte el. 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt P. M. ellen indított büntetőügyben a Gyulai Törvényszék I. fokon meghozott döntését. Ez alapján a vádlott jogerős büntetése 12 év börtön és 10 év közügyektől eltiltás lett.

A vádlott (1976) a sértettet megismerkedésüket követően több alkalommal bántalmazta, megfenyegette. A sértett és a vádlott 2013. februárjában közösen szórakoztak egy szórakozóhelyen, ahol a vádlott leittasodott, agresszívvé vált, ezért a sértett egyedül ment vissza az apartmanjukba. Nem sokkal később a vádlott is megérkezett, aki a sértettet kirángatta az ágyból, többször pofon vágta, fojtogatta, majd kilökdöste az utcára. Miután a vádlott elaludt, a sértett összeszedte a dolgait, és hazautazott.
Három, hajléktalanra támadó, az idős férfit brutális bántalmazó fiatal, köztük két fiatalkorú elkövető ügyét tárgyalja a Szegedi Ítélőtábla 2017. január 6-án 9 órától.
 
A vádlott (1954) és a sértett házastársak voltak, azonban a sértett italozó, erőszakos, agresszív viselkedése miatt a viszonyuk fokozatosan megromlott. 2013. szeptember 6-án a vádlott és a sértett a lakásukban tartózkodott és a kora esti órákban hangosan vitatkoztak, veszekedtek. A sértett este 20 óra körül a kisszobába ment tévét nézni, így a veszekedést abbahagyták.
Tárgyalás: szeptember 8. csütörtök
9 óra – fszt. 11-es tárgyaló
Dr. Mezőlaki Erik büntetőtanácsa
Erős felindulásban elkövetett emberölés bűntette
 
Emberölés, folytatólagosan elkövetett testi sértés és 2 rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondta ki bűnösnek a Gyulai Törvényszék 2016. március 29-én P. Z. (1993 – sarkadi lakos) I. rendű vádlottat. Ezért őt a bíróság – halmazati büntetésül – életfogytig tartó, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, egyben kimondta: az I. rendű vádlott büntetéséből legkorábban 25 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ügy II. rendű vádlottját, R.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla az emberölés bűntettének kísérlete miatt D. L. L. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék elsőfokon kimondott ítéletét, így a vádlottat bizonyítékok hiányában felmentette az ellene emelt vád alól. 

A jogerősen megállapított tényállás szerint J.Cs. I.r. vádlott (44 éves, büntetett előéletű férfi), valamint élettársa K. A. II. rendű vádlott (44 éves, büntetlen előéletű nő), valamint a II. rendű vádlott két fia, K. M. A. III.r. vádlott (24 éves, büntetlen előéletű férfi) és K. A. IV. rendű vádlott (23 éves, büntetlen előéletű férfi) 2014-ben közösen elhatározták, hogy az I.r. vádlott tulajdonát képező Somogy Megyei településen található családi házhoz tartozó kertben kendert termesztenek, ebből kábítószert állítanak elő és azt értékesítik, majd a vételárat egymás között felosztják.

A különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt E. Zs. és társai ellen indult büntetőügyben az elsőfokú bíróság a 2019. február 21-én meghozott ítéletével E. Zs. I. r., B. T. II. r., F. M. IV. r. vádlottakat felfüggesztett szabadságvesztésre és pénzbüntetésre, K. P. R. III. r. és M. R. VI. r. vádlottat végrehajtandó szabadságvesztésre, pénzbüntetésre és közügyektől eltiltásra, B. Sz. V. r. és T. T. VII. r. vádlottakat pénzbüntetésre ítélte.

A harmincas éveiben járó, enyhe fokú gyengeelméjűségben szenvedő I. rendű vádlott a szellemi fogyatékos lányával, édesanyjával és testvérével életek együtt. Az I. rendű vádlott 2019 áprilisában egy társkereső oldalon megismerkedett az álnéven bemutatkozó II. rendű 1978-as születésű vádlottal, és köztük intim kapcsolat alakult ki. A férfi tagadta I. rendű vádlott előtt, hogy van felesége és gyermeke. A II. rendű vádlott rávette I. rendű vádlottat, hogy a gyermekkorú, öt éves kislányát szeméremsértő módon lefényképezze, vele szexuális cselekményt végezzen. Az I.