Detailed search

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2014. július 8-i végzésében további három hónappal meghosszabbította S. Gábor gyanúsított házi őrizetét abban a büntető ügyben, amelyben a Központi Nyomozó Főügyészség folytat nyomozást különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt.

A kényszerintézkedés meghosszabbítását a szökés, elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta az ügyészség, mely indítvány a végzés szerint megalapozott volt.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a 2014. január 16-i végzésében elutasította a Magyar Hajnal Mozgalom Párt felülvizsgálati kérelmét és megállapította, hogy jogszerűen tiltotta meg Budapest rendőr-főkapitánya 2014. január 9-én, hogy a Mozgalom 2014. február 8-án Budapesten, a Vérmezőn olyan rendezvényt tartson, melynek célja „Megemlékezés az 1945. február 11-én a budai várból kitörő antibolsevista védelmi erőkről, tájékoztatás a 2014-es választásokról”.

A Fővárosi Törvényszék 2017. június 22-én Gy-S. J. felperes, valamint néhai V. Z. családja által a Magyar Állam alperessel szemben indított, mindkét kártérítési perben a felperesek keresetét elutasította.
 
A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezte az elsőfokú bíróság határozatát és új eljárás lefolytatására utasította az Egri Törvényszéket. Az ítélőtábla szerint az ügyben tett ügyészi fellebbezés alapos volt, az elsőfokú bíróság határozata felülbírálásra alkalmatlan, olyan eljárási hibákat ejtett a törvényszék, amelyek lényegesen befolyásolták az elsőfokú ítéletet. Ezek a hiányosságok pedig a másodfokú eljárásban nem pótolhatók. 
 
Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa az adócsalás és más bűncselekmények miatt S. O. és társai ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék II., III., IV., V., VI., XIII. és XVII. rendű vádlottakra vonatkozó, fellebbezések folytán felülbírált részét. A II. rendű vádlott, mint a bűnszervezetben központi, meghatározó szerepet játszó személy büntetését 3 év 10 hónapról 5 évre súlyosította. Az V. rendű vádlottal szemben 90,5 millió forint összegre vagyonelkobzást rendelt el.

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt elsőfokon 6 év börtönre ítélt K. Z. ügyében a Kecskeméti Törvényszék ítéletét. A vádlott büntetését az ítélőtábla 5 év börtönre enyhítette. 
Az ítélet indoklásában elhangzott: a vádlott büntetésének enyhítését – egyebek mellett – az indokolta, hogy a férfi enyhe fokban gyengeelméjű, a bűncselekmény elkövetését megbánta, a cselekménye következményeit igyekezett elhárítani, a gyermeket megpróbálta ellátni, és segített abban, hogy mentőt hívjanak a sérülthöz.

Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 33 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016
A Pécsi Ítélőtábla dr. Tóth Sándor vezette büntető tanácsa megalapozottnak találta és helybenhagyta a Pécsi Törvényszék ítéletét, amelyben a bíróság a vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 2 év börtönre ítélte, melynek végrehajtását 5 évi próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet jogerős.
 
Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa az emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt T. S. ellen indított büntetőügyben a Szegedi Törvényszék I. fokon kimondott ítéletének a vádlott bűnösségére és a kiszabott büntetésre vonatkozó részét. Így a vádlott jogerős büntetése életfogytig tartó fegyház és 10 év közügyektől eltiltás lett. A bíróság megállapította, hogy a vádlott az életfogytig tartó szabadságvesztésből legkorábban 25 év után bocsátható szabadon. 
 
I. rendű vádlott: tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés
 
Az első fokon eljáró Pécsi Törvényszék H.G. vádlottat (43 éves, büntetlen előéletű, pécsi férfi) különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt 13 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. 
A jogerősen megállapított tényállás szerint a vádlott 1997. évet megelőzően üzleti kapcsolatba került K.J. sértettel. Elszámolási vitájuk is volt, a sértett pénzt követelt a vádlottól, aki nem akart fizetni. Egy alkalommal a sértett megverte vagy megverette a vádlottat.
Főbb pontjaiban helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntetőtanácsa az életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt J. I. és társai ellen indított büntetőügyben. 
Így J. I. I. rendű vádlott jogerős büntetése 11 év fegyház és 10 év közügyektől eltiltás, a II. rendű vádlott, P. Sz. 10 év fegyház és 10 év közügyektől eltiltás, a III. rendű vádlott, L. A. büntetése pedig 7 év börtön és 7 év közügyektől eltiltás lett.
A vádlott 2016. február 13-án este E.-n, a város központján található dohányboltnál volt és italozott. Itt találkozott egyik távoli rokonával E. J.-vel, akit nehezen, de rávett arra, hogy L.-n át Székesfehérvárra vigye. E. J. L.-ben az Ő. Presszó előtti murvás parkolóban megállt. B. G. sértett a presszó előtt tartózkodott, cigarettázott. A vádlott a sértettet „adjál tüzet” kifejezéssel megszólította, mire a sértett „ha kell, akkor kiszállsz” mondattal válaszolt.
Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Mezőlaki Erik vezette büntető tanácsa a csalás bűntette és más bűncselekmények miatt F. A. I. ellen indított büntetőügyben a Kecskeméti Törvényszék I. fokom meghozott ítéletét. A csalás bűntettét folytatólagos elkövetett csalás bűntettének minősítette, a vádlott börtön büntetését 5 év 6 hónapról 7 év 6 hónapra, a közügyektől eltiltást  5 évről 7 évre súlyosította.
 

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét.
 
Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2018 februárjában H. I. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 3 év 6 hónap fogházbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért illetve enyhítésért fellebbezett.
 

A Debreceni Ítélőtábla a vádlott szabadságvesztés büntetését 12 évre, a közügyektől eltiltását 10 évre súlyosította.
 
Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2018 áprilisában M. L. vádlottat a 18. életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére élet elleni közvetlen fenyegetéssel, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt 9 év fegyházbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság a vádlott szülői felügyeleti jogát megszüntette. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
 

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2016 áprilisában M. J. Cs. I.r. vádlottat testi sértés bűntettének kísérlete miatt 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. O. I. II.r. vádlottat garázdaság bűntette miatt 375.000.-Ft pénzbüntetésre ítélte. I.r. vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen I.r. vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
2024. 05. 16.

A fémhulladék kereskedelemre vonatkozó adójogszabályok kijátszásával több rendbeli adóbevételt különösen nagy mértéket meghaladó mértékben csökkentő adócsalás bűntette miatt indult büntetőeljárásban a Győri Ítélőtábla a 2024. április 16-án meghozott határozatával a Győri Törvényszék ítéleteit valamennyi vádlott tekintetében (az I. r., II. r., III. r. IV. r., V. r., VI. r., VII. r., VIII. r., IX. r., X. r., XI., XII. r., XIII. r., XIV. r., XVI. r., XVII. r., XVIII. r., XIX. r., XX. r., XXI. r. és XXII. r. vádlottak vonatkozásában) hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Háger Tamás vezette tanácsa helybenhagyta az első fokú bíróság ítéletét.
 

A tényállás szerint a vádlott 2019 nyarán megismerkedett egy férfival, de kapcsolatát a családja előtt nem vállalta fel. Ritkán találkoztak, telefonbeszélgetések és közösségi oldalon folytatott üzenetek útján tartották a kapcsolatot. A nyár folyamán a vádlott teherbe esett, terhességét azonban eltitkolta, a terhesség külső jegyei nem mutatkoztak rajta hangsúlyosan. A terhességről az apát először decemberben értesítette, aki kételkedett a vádlott állításának valóságtartalmában. A nő orvosnál, védőnőnél nem járt, terhesgondozáson nem vett részt.