A Fővárosi Törvényszék 2017. június 22-én Gy-S. J. felperes, valamint néhai V. Z. családja által a Magyar Állam alperessel szemben indított, mindkét kártérítési perben a felperesek keresetét elutasította.

 

Az 1907-ben alapított selypi cementgyár Hatvanhoz közel, a Zagyva folyó völgyében működött, ahol 1971-től használtak fel gyártási alapanyagként fehér és kék azbesztet. A légszennyező anyagok kibocsátásának hazai jogi szabályozása csak 1974-től kezdődött meg. A selypi gyárból a legnagyobb mennyiségű azbeszt a 80-as évek közepéig jutott ki a levegőbe, ezután már megindultak azok a környezetvédelmi fejlesztések, amelyeknek köszönhetően fokozatosan csökkent a kibocsátás. A kék azbeszt felhasználásával 1988 és 1992 között hagytak fel a gyárban, amelyet 1992-ben be is tiltottak. A gyár 2004. január 1-jén zárt be, mert betiltották az azbeszttartalmú anyagok forgalomba hozatalát és felhasználását.

 

Az azbeszt a természetben előforduló, az emberi szervezet számára lebonthatatlan ásvány, amely a lélegzés során lerakódik a tüdőben, majd átkerülve a mellhártya területére rosszindulatú elváltozást idéz elő. Az okozott megbetegedés – mesothelioma – lappangási ideje azonban rendkívül hosszú, akár 20-50 év is eltelhet, mire a daganatos betegség tünetei megjelennek.

I. Néhai Gy. Zs. születésétől 2014-ben bekövetkezett haláláig Zagyvaszántón lakott a selypi cementgyár közvetlen közelében. A betegsége tünetei először 2013-ban jelentkeztek, majd a kivizsgálását követően mellhártya mesothelioma megbetegedést diagnosztizáltak nála, amelynek a legvalószínűbb oka a környezeti azbesztszennyeződés volt. Emiatt 2014 júniusában indított kártérítési pert a Magyar Állammal szemben, melyet 2014 decemberében bekövetkező halála után jogutódja folytatott. A felperes keresetében arra kérte a bíróságot, hogy kötelezze a Magyar Államot 100.000.000 Ft összegű nem vagyoni kártérítés megfizetésére a néhai egészségkárosodása miatt, amelyért felelősséggel tartozik.

Az alperes kérte a kereset elutasítását, hiszen vitatta az okozati összefüggést a gyár  működése és az elhunyt megbetegedése között. Állította, hogy a perbeli időszakban számos építőanyag, mindennapi használati tárgy, gépjármű alkatrész is azbeszt felhasználásával készült. Arra is hivatkozott, hogy a jogi személynek minősülő állami vállalat tevékenységéért és mulasztásaiért nem a Magyar Állam, hanem a vonatkozó jogszabályok alapján az állami vállalat felel a rábízott és a kezelésében álló vagyonnal, az államnak nincs mögöttes felelőssége.

A bíróság széleskörű bizonyítást folytatott le az eljárás során. Tényként rögzítette, hogy néhai Gy. Zs. születésétől kezdve az azbesztgyár közelében élt. Az orvosszakértői vélemény alapján a bíróság megállapította, hogy megbetegedését bizonyossággal határos valószínűséggel az azbesztgyárból kikerülő azbesztrostok okozták. Az orvosszakértői vélemény alapján az is megállapítható volt, hogy néhai Gy. Zs. károsodása a kék azbeszttől nagy valószínűséggel 1976 és 1985 között következett be.

A perbeli időszakban nem volt zárt az azbeszt felhasználási technológiája és a fejlesztések ellenére a néhai felperes megbetegedésének időszakában fokozottan megvalósult a környezet szennyezése. A műszaki szakértői vélemény alátámasztotta, hogy 1988-ig biztosan használtak kék azbesztet a selypi gyárban.

Nem vitatható, hogy az ingatlan tulajdonosa a Magyar Állam volt 1996. június 24-ig. A gyár állami vállalati formában működött, az állami vállalatokról szóló 1977. évi VI. törvény alapján. Az ETERNIT Vállalat jogutódja az ETERCEM Kft. lett, amelynek felszámolását 2005-ben elrendelték, de amikor Gy. Zs. a betegségéről tudomást szerzett, akkor a kártérítési igényét a még folyamatban lévő felszámolási eljárásban be kellett volna jelentenie. Mivel ezt nem tette meg, megszűnt a joga arra, hogy az ETERCEM Kft. jogelődje által okozott kárért pénzkövetelés iránti igényt terjesszen elő, és így a Magyar Állam mögöttes felelőssége sem vizsgálható az ETERNIT Vállalat által elkövetett esetleges jogellenes tevékenységekért vagy mulasztásokért.

A bíróság a Magyar Állam - mint a néhai felperes szomszédságában lévő ingatlan tulajdonosának - kártérítési felelősségét „szomszédjogi“ alapon sem tudta megállapítani. A Polgári Törvénykönyv kimondja, hogy „a tulajdonos a dolog használata során köteles tartózkodni minden olyan magatartástól, amellyel másokat, különösen szomszédait szükségtelenül zavarná, vagy amellyel jogaik gyakorlását veszélyeztetné“. Az állam kártérítési felelősségét azonban önmagában az a tény, hogy ő volt az ingatlanok tulajdonosa nem alapozza meg, ezt ugyanis károkozó magatartás nélkül nem megállapítható. 1976 és 1985 között még külföldön sem volt általánosan ismert az azbeszt károsító hatása, hazánkban pedig csak az 1980-as évek második felében tettek intézkedéseket először annak érdekében, hogy csökkenjen a munkahelyi és ezáltal a környezeti levegő azbeszt terhelése. Ezt alátámasztotta a per során meghallgatott tanúk elmondása is, ugyanis nemcsak a gyári dolgozók, hanem a gyár vezetői is úgy nyilatkoztak, hogy a perbeli időszakban még egyáltalán nem tudták mennyire veszélyes az azbeszt. A felperesi képviselő az eljárás során 1988-ra tette azt az időpontot, amikor köztudomásúvá vált az azbeszt rákkeltő hatása. Gy. Zs. egészségkárosodása azonban nagy valószínűséggel még 1985 előtt bekövetkezett. Ezek alapján a bíróság álláspontja szerint az állami vállalat a kor adott színvonalán végezte a gazdasági tevékenységét és az egészségkárosodás időszakában a Magyar Állam részéről a felróhatóság nem bizonyítható.

 

II. Néhai V. Z. kisgyermekkorától Selypen lakott az eternit gyár közelében, ott járt óvodába és iskolába is. 2015. decemberében diagnosztizálták nála a mesothelioma megbetegedést, ezt követően az egészségi állapota gyorsan romlott és 2016. szeptemberében meghalt. A házastársa, a gyermekei és a szülei által 2017. január 5-én indított kártérítési perben a felperesek kérték, hogy a bíróság kötelezze a Magyar Államot több, mint 60.000.000 Ft nem vagyoni kártérítés megfizetésére, valamint havi 100.000 Ft járadék folyósítására.

Az alperes a perben azonban elévülés iránti kifogást terjesztett elő, amelyről a bíróságnak elsőként kellett állást foglalnia. A Polgári Törvénykönyv kimondja, hogy a követelések öt év alatt elévülnek és az elévülés kezdő időpontja, amikor a követelés esedékessé válik, ebben az ügyben az elhunyt megbetegedésének bekövetkezése. Ha a követelését a jogosult menthető okból nem tudja érvényesíteni, mert például nem tudott a betegségéről, akkor az akadály megszűnésétől számított egy éven belül érvényesítheti azt.

Néhai V. Z. egészség károsodása - a minimum 20 év lappangási időre tekintettel - legkésőbb 1995-ben következett be. A felperesek követelésének elévülése azonban 2015. december 29-ig nyugodott, ugyanis egybehangzó elmondásuk alapján ekkor szereztek tudomást a betegségről. Ettől az időponttól kezdve egy év állt rendelkezésükre, hogy a keresetüket előterjesszék, de ezt a határidőt elmulasztották, ezért a kártérítés iránti igényük elévült, az bírósági úton nem érvényesíthető.

 

Az ítéletek nem jogerősek.

 

Budapest, 2017. június 22. 

 

Fővárosi Törvényszék Sajtóosztály