Detailed search

Elvették a jogosítványát, mégis többször volán mögé ült a terhelt. Legutóbbi alkalommal a leállósávot használva kezdett előzésbe. Ügyében a Dunakeszi Rendőrkapitányság járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétsége miatt indított eljárást; a bíróság letartóztatta a férfit.

Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. április 5-én meghozott határozatával jogerőre emelkedett a Szolnoki Járásbíróság azon ítélte, amelyben a bíróság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében és könnyű testi sértés vétségében mondta ki bűnösnek, és 1 év 10 hónap – végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte, azt a büntetlen előéletű 22 éves szolnoki férfit, aki 2015.

Javításra kapott autókat adott el a gyanúsított. A bíróság letartóztatta a férfit, aki ellen a Dabasi Rendőrkapitányság lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indított eljárást.

Első fokú ítéletével a Bonyhádi Járásbíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat hozzátartozó sérelmére elkövetett szexuális kényszerítés bűntettének kísérletében, szexuális erőszak bűntettének kísérletében és súlyos testi sértés bűntettének kísérletében, amely miatt halmazati büntetésül 4 év 5 hónap fegyházbüntetésre és a közügyek gyakorlásától 5 évi eltiltásra ítélte, egyben elrendelte a vádlottal szemben korábban rablás bűntette miatt kiszabott 2 év felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását is.

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen bűnösnek mondta ki Dr. M. P. I.r. vádlottat hűtlen kezelés bűntettében, valamint K. E. II.r. vádlottat bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés bűntettében. A bíróság ezért az I.r. vádlottat 6 hónap végrehajtásában 1 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre, míg a II. r. vádlottat 500 napi tétel, összesen egymillió forint pénzbüntetésre ítélte.

 

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntetőtanácsa a különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának bűntette miatt G. K. macedón állampolgárral szemben indított büntetőügyben az I. fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét.
A Budai Központi Kerületi Bíróság 2016.március 31-én egy hónapra elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akivel szemben a BRFK Rablási Osztálya fegyveresen elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmény miatt folytat nyomozást. 
 
Bizonyítottság hiányában felmentette a Hajdúszoboszlói Járásbíróság azt a két vádlottat, akiket üzletszerűen elkövetett uzsora bűncselekménnyel vádolt a Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség. A bíróság szerint kétséget kizáróan nem bizonyítható a vádlottak bűnössége: a sértettek és a tanúk ugyanis még a nyomozati szakban visszavonták terhelő vallomásaikat, egyéb bizonyíték pedig nem állt rendelkezésre. 
Öt év szabadságvesztésre enyhítette másodfokon a Debreceni Törvényszék annak a vádlottnak az ítéletét, aki ismeretlen társával még 2014 januárjában próbálta meg kirabolni Debrecenben a Honvéd utcai dohányboltot. A jogerős ítélet szerint a szabadságvesztést nem fegyházban, hanem börtönben kell letöltenie, illetve a közügyeket is 8 év helyett 6 évig nem gyakorolhatja. H. Józsefet társtettesként, fegyveresen elkövetett rablás bűntettének kísérletében találta bűnösnek a bíróság.

A 22 éves I. r. vádlott a 49 éves II. r. vádlott fia. A II. r. vádlott felesége -  aki az I. r. vádlott édesanyja - és a sértett pedig testvérek voltak. 2018. április 24-én a II. r. vádlott felesége és a sértett összevesztek valami apróságon, melynek hevében a sértett egy pofont adott a húgának. A II. r. vádlott ezt telefonon elpanaszolta a fiának, az I.r. vádlottnak, aki autóval a sértett házához hajtott, majd szidalmazta és fenyegette a sértettet, azonban édesanyja kérésére felhagyott ezzel és hazament.

Előkészítő ülést tartott 2020. február 4-én a Debreceni Járásbíróság azzal az öt vádlottal szemben, akik fiktív számlák alapján megkárosították a magyar állam költségvetését. 

Az ügyben a másod- és az ötödrendű vádlott beismerő vallomást tett, a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését elismerték, a tárgyaláshoz való jogukról lemondtak, amit a bíróság végzésében elfogadott.

Az első, a harmad és a negyedrendű vádlottak nem tettek beismerő vallomást, tárgyaláshoz való jogukról nem mondta le.

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a hatósági eljárásban elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt B. Cs. és társai ellen indított büntetőügyben az ügy III. és VIII. rendű vádlottjára vonatkozó ítéletét. Így a vádlottak jogerős büntetése 1 év, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtön lett.

A megállapított tényállás szerint az I.r. rendű vádlott 2007-től kezdődően rendszeresen gyűjtött különböző magánszemélyektől és gazdasági társaságoktól pénzt. Az összegek néhány százezer forinttól több száz millió Ft-ig terjedtek. Az I.r. vádlott azt állította, hogy a befektetésre szánt összegeket különböző pénzügyi manőverekkel a mögötte álló személy vagy személyek kamatoztatni tudják és ezzel a piacinál lényegesen magasabb nyereséget, havi 5%-os kamatot tudnak elérni. Ténylegesen az I.r. vádlott a sértettektől átvett pénzt nem fektetette be.

Az Egri Törvényszék társtettesként és bűnszövetségben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt Gy. I. I. rendű vádlottat nyolc év fegyházbüntetésre és kilenc év közügyektől eltiltásra, B. J. II. rendű vádlottat öt év börtönbüntetésre és hat év közügyektől eltiltásra, K. M. G. III. rendű vádlottat nyolc év fegyházbüntetésre és kilenc év közügyektől eltiltásra, míg K. K. IV. rendű vádlottat kábítószer birtoklásának bűntette miatt egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását két év hat hónap próbaidőre felfüggesztette.

Négy év börtönbüntetésre ítélte ma a Hajdúszoboszlói Járásbíróság azt a vádlottat, aki 2016. júniusában egy lopott terepjáróval menekült a rendőrök elől Hajdúszovát és Debrecen között, s közben az egyik rendőrt majdnem el is csapta. Cs. N-t a bíróság 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, 2 évre pedig a közúti járművezetéstől is. Cs. N-t a bíróság hivatalos személy elleni erőszak és közúti veszélyeztetés bűntettében marasztalta el. 
 

A Szekszárdi Járásbíróság 2021. augusztus 30-án első fokon ítéletet hirdetett abban az embercsempészés bűntette miatt indult büntetőeljárásban, melyben egy osztrák állampolgárságú férfi illegális bevándorlókat szállított Magyarország területén, ezáltal pedig segítséget nyújtott a horvát-magyar államhatár magyar oldalára már embercsempész segítségével eljutott személyeknek az Ausztriába történő átjutáshoz.

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017. augusztus 21-én elrendelte annak a férfinak a házi őrizetét, aki a gyanú szerint 2017. május 15-én érvényes vezetői engedély nélkül, autójával a Dózsa György úton halálos közúti balesetet okozott.
 

Elrendelte a Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája azoknak a 33 és 27 éves férfiaknak a letartóztatását, valamint a 16 éves társuknak a bűnügyi felügyeletét, akikkel szemben csoportosan elkövetett fegyveres rablás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt indult büntetőeljárás.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2021. április 19-ig – elrendelte annak a két férfinak a letartóztatását, akik ellen hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt van büntetőeljárás folyamatban.

A Veszprémi Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 20 éves, budapesti nőnek, akivel szemben felfegyverkezve, bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik büntetőeljárás.