Detailed search

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 68 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2018

E tájékoztatás azokban az elektronikus kapcsolattartással érintett ügyekben irányadó, melyek esetében a bírósági eljárást megindító irat 2018. január 1-jén vagy azt követően érkezett elektronikus úton a kézbesítési rendszerbe, illetőleg azokban a közigazgatási ügyekben, melyekben a bírósági eljárást megindító iratot 2018. január 1-jén, vagy azt követően elektronikus úton a közigazgatási szervhez előterjesztették.

A Dombóvári Járásbíróság a 2021. május 6-án tartott nyilvános tárgyaláson 3 év fegyház fokozatú szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a többszörösen visszaeső férfit, aki 2020 tavaszán Dombóváron egy áruházban rablást követett el. A vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. 

A másodfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2023. május 2-án tartott nyilvános ülésén – részben megváltoztatva a Szekszárdi Járásbíróság elsőfokú ítéletét – társtettesként elkövetett embercsempészés bűntette miatt 2 év 7 hónap börtönbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra, illetve társtettesként elkövetett embercsempészés bűntette miatt 2 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélt jogerősen két magyar állampolgárságú férfit, akik bűnszervezet tagjaként migráns személyek Nyugat-Európába illegális módon történő eljuttatásában működtek közre.



A Tamási Járásbíróság távmeghallgatás útján megtartott tárgyaláson két rendbeli csalás vétségében, valamint négy rendbeli csalás vétségének kísérletében mondta ki bűnösnek azt a férfit, aki elhatározta, hogy a járványügyi helyzetre figyelemmel rászoruló családok javára pénzadomány gyűjtésbe kezd, majd az így összegyűjtött pénzt saját megélhetésére fordítja. 

 

Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 127 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályos Év: 2018

Az elsőfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2025. június 11-én tartott tárgyalásán 1 év 10 hónap 2 nap börtönbüntetésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki 2023 nyarán egy késsel súlyosan, életveszélyesen bántalmazta az élettársát.

Szekszárdi Törvényszék a 2023. január 31-én tartott tárgyalásán 9 év börtönbüntetésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a negyvenes éveiben járó férfit, aki 2021 őszén súlyosan bántalmazott egy férfit és egy nőt. 

A Tamási Járásbíróság a 2020. szeptember 21-én megtartott tárgyaláson halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettében mondta ki bűnösnek azt a férfit, aki 2018.

Év
2012
Közlöny
File
Típus: Határozat Határozat típusa: 2016. december 31. előtti határozatok Sorszám: 37 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2016

A Szekszárdi Járásbíróság az úgynevezett „unokázós csalók” ügyében tartott előkészítő ülésen II. és III. rendű vádlottak vonatkozásában ítéletet hirdetett. A bíróság a II. rendű vádlottat 4 rendbeli bűnsegédként elkövetett csalás bűntettében, míg III. rendű vádlottat bűnsegédként elkövetett csalás bűntettében mondta ki bűnösnek. 

Az elsőfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék a 2025. május 27-én tartott tárgyalásán 2 év börtönbüntetésre ítélte azt a férfit, aki 2023 őszén életveszélyesen bántalmazta az édesanyját. A bíróság a szabadságvesztés végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette. Tekintettel arra, hogy a vádlott az erőszakos cselekményét hozzátartozója sérelmére követte el, a szabadságvesztés esetleges végrehajtása esetén a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége törvényileg kizárt.

A Paksi Járásbíróság a 2020. szeptember 24. napján megtartott előkészítő ülésen halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és 1 év 8 hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette, valamint 2 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. 

A Tamási Járásbíróság 6 év fegyházbüntetésre és a közügyek gyakorlásától 7 évi eltiltásra ítélte a „pincehelyi bombagyárosként” elhíresült vádlottat, aki esernyőkből éles lőfegyvereket készített.
 

A Szekszárdi Járásbíróság hosszú bizonyítási eljárás után 2021. április 27-én első fokon ítéletet hirdetett egy 2017-2018. között működő, öt tagú kábítószer-kereskedő hálózattal szemben indult büntető ügyében. 

A Szekszárdi Járásbíróság 2023. november 29-én ítéletet hirdetett annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult büntetőeljárás. 

Év
2012
Közlöny
File