Szekszárdi Törvényszék - Ítélethozatal halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettében

Szervezeti egység
Szekszárdi Törvényszék

A Tamási Járásbíróság a 2020. szeptember 21-én megtartott tárgyaláson halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntettében mondta ki bűnösnek azt a férfit, aki 2018. december 6-án 22 óra 13 perc körüli időben a 65-ös számú főúton Iregszemcse irányából Siófok felé közlekedett, amikor  - az előtte, vele azonos irányban haladó személygépkocsi előzését követően – a menetiránya szerinti jobbra ívelő útkanyarulatban ittas állapota miatt elveszítette a jármű feletti uralmát, melynek következtében letért az úttestről és a bokros-fás területre sodródott, ahol az általa vezetett gépjármű a tengelye körül megpördülve a bal oldalával egy fának csapódott.
A baleset következtében a személygépkocsi jobb első – biztonsági övet használó – utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A jármű jobb hátsó – biztonsági övet nem használó – utasa 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket, míg a vádlott 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.  

Az elsőfokú bíróság a vádlottat három év börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre, három év közügyektől eltiltásra és öt év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, valamint kötelezte a felmerült bűnügyi költség megtérítésére.
A büntetés kiszabása során a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe a vádlott fiatal életkorát, a bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomását, a sértett megbocsátását, valamint az időmúlást.
Ugyanakkor a bíróság súlyosító körülményként értékelte a vádlott büntetett előéletét, továbbá, hogy korábban már három esetben is sor került a felelősségre vonására közlekedési szabálysértés elkövetése miatt. További súlyosító körülményként vette figyelembe a járásbíróság, hogy a vádlott soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel, valamint, hogy a halálos eredményen túl a jármű hátsó ülésén utazó sértett súlyos sérüléseket szenvedett.

Az ítélet nem jogerős, a fellebbezésre jogosultak három munkanap határidőt tartottak fenn a nyilatkozattételre.

Szekszárd, 2020. szeptember 22.

Szekszárdi Törvényszék Sajtóosztály