Detailed search

Év
2015
Közlöny
File

A Fővárosi Ítélőtábla a 2024. május 15-én meghozott végzésével az elsőfokú bíróság döntését megváltoztatta. Az I. rendű vádlott védőjének enyhébb kényszerintézkedés iránti indítványának helyt adott, az I. rendű vádlott letartóztatását 16 millió forint óvadék letétele esetére megszüntette és elrendelte a lakóhelyre korlátozott bűnügyi felügyeletét az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatának kihirdetéséig. Az I.

Projekt címe:            

Stratégiai célok megvalósítása a Miskolci Törvényszéken

Projektazonosító:     

ÁROP-1.2.18/A-2013

Típus: Szabályzat Sorszám: 23 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályon kívül Év: 2019

Éveken át megszegte a bíróság ítéletét, majd külföldre költözött gyermekével a gyanúsított azért, hogy az apa ne láthassa a kicsit – a terhelt bűnügyi felügyeletét rendelte el a bíróság. A Gödöllői Rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmények miatt indított eljárást az ügyben.

Típus: Szabályzat Sorszám: 3 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2018
Típus: Szabályzat Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Év: 2015
Év
2013
Közlöny
File

logo

"Koszovó" projekt

A projekt keretében lehetőség nyílt kétszer egyhetes tanulmányút lefolytatására, amelyen az északi és déli koszovói területek meglátogatása valósult meg 8 menekültügyi és büntető bíró és 1 ország-információs szakember részvételével.

A Budai Központi Kerületi Bíróság megszüntette a Viking Sigyn ukrán kapitányának letartóztatását és kényszerintézkedésként - a terhelt mozgását nyomon követő technikai eszközzel történő ellenőrzés mellett - bűnügyi felügyeletét rendelte el. A nyilvánosság által már részleteiben is ismert ügyben a nyomozás befejeződött, hamarosan vádemelésre kerülhet sor.

Típus: Szabályzat Sorszám: 6 Dokumentum: Letöltés Státusz: Hatályon kívül Év: 2019
Típus: Szabályzat Sorszám: 12 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2013
Típus: Határozat Határozat típusa: Egyedi határozat Sorszám: 397 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2024
Típus: Szabályzat Sorszám: 15 Dokumentum: Letöltés Státusz: Közzétételkori szövegállapot szerinti Hatályos Év: 2019
Év
2012
Dokumentum
Év
2016
Közlöny
File

Az egyik terhelt letartóztatását, a másik bűnügyi felügyeletét rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság abban az eljárásban, amelyben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítják a feltételezett elkövetőket.