Detailed search

A Debreceni Törvényszék nyilvános ülésen kihirdetett végzésében a Debreceni Járásbíróság 2016. április 25-én hozott ítéletét helybenhagyta, így az a mai napon jogerős. Az elsőfokú bíróság az ügy három vádlottját bűnösnek mondta ki társtettesként elkövetett, jelentős mennyiségű kábítószer termesztésével elkövetett kábítószer birtoklásának bűntettében. Ezért R.Z. I.r. vádlottat 5 év 6 hónap, R.I. II. r. vádlottat 2 év 4 hónap letöltendő, T.I. III. r.
A Fővárosi Ítélőtábla 2017. február 8. napján T. É. vádlott ellen emberölés bűntette miatt indult büntetőügyben ítéletet hirdetett, az elsőfokú bíróság ítéletét a jogi minősítés tekintetében megváltoztatta és a vádlott büntetését enyhítette.
 
A megismételt eljárásban első fokon eljárt Balassagyarmati Törvényszék 2016 szeptemberében T. É. vádlottat emberölés bűntette miatt 7 év fegyházbüntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. 
Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. május 4-én meghozott ítéletével különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek, és 11 év börtönbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, azt a 38 éves büntetlen előéletű nőt, aki a nem jogerős ítélet szerint, az általa tartási-gondozási szerződésben vállalt ápolási, gondozási és ellátási kötelezettségét, olyan súlyos fokban elhanyagolta, hogy mulasztása 2015. április 2-án gondozottja halálát eredményezte.

Az ügyész fellebbezése folytán másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a napokban kihirdetett ítéletével a Komlói Járásbíróság 2020. július 1-jén kelt ítéletét megváltoztatta, és – egyebek mellett – L. J. elsőrendű vádlott büntetését súlyosította. A jogerős ítélet szerint L. J. elsőrendű és H. J.

A másodfokon eljáró Szekszárdi Törvényszék 2022. április hó 28. napján tartott nyilvános ülésein bűnszervezetben, vagyoni haszonszerzés végett, államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult három büntetőügyben is jogerős ítéletet hozott. Valamennyi ügy a vádlottaknak és védőiknek az elsőfokú bíróság által kiszabott büntetés enyhítését célzó fellebbezése folytán került a másodfokú bíróság elé. 

Erőszakos többszörös visszaesőként életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki 2011 februárjában, egy debreceni belvárosi lakásban minden keze ügyébe eső konyhai eszközzel olyannyira bántalmazta élettársát, hogy a nő a helyszínen belehalt sérüléseibe. L. K. különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette és súlyos testi sértés kísérlete miatt leghamarabb 35 év letöltése után kerülhet feltételesen szabadlábra.
Image

Kihívások és trendek az igazságszolgáltatásban és a szakkönyvtárakban címmel rendeztek szakmai konferenciát a Kúrián és a Fővárosi Törvényszéken. A szakmai konferencia az Országos Bírósági Hivatal (OBH), a Kúria Tőry Gusztáv Jogi Szakkönyvtára, a Fővárosi Törvényszék Könyvtára és a Magyar Könyvtárosok Egyesülete (MKE) Jogi Szekció közös szervezésében valósult meg.

 

A

 

A bírói hatalom határainak kérdéséhez. [Hozzászólás Gallia Béla: A birói hatalom határainak eltolódása című cikkéhez. Jogtudományi Közlöny 1926. évi 24. szám, 201-202.pp.] Jogtudományi Közlöny, 1927/2. p.16–17.

Nem akartuk meggyújtani a benzint, gyufa sem volt nálunk - hangzott el a Zalaegerszegi Járásbíróságon 2014. december 15-én, abban az ügyben, melyben csoportosan elkövetett közveszélyokozás bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt áll bíróság előtt négy vádlott. 
 
A Tatabányai Törvényszék 2016. december 13. napján ítéletet hirdetett Cs. Z. és társai ügyében. A bíróság megállapította Cs. Z. I. rendű vádlott bűnösségét vesztegetés bűntettében és magánokirathamisítás vétségében és 2 év börtönben végrehajtandó, végrehajtásában 5 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, azonban őt és a II., III., IV., V. és VI. rendű vádlottakat az ellenük hivatali visszaélés bűntette miatt emelt vád alól – bizonyítottság hiányában – felmentette. A bíróság az ismeretlen helyen tartózkodó T. Cs. VIII.

A vádlottnak kiterjedt rokonsága volt, de elsősorban unokahúgával és annak férjével, valamint azok gyermekeivel tartotta a kapcsolatot, akikhez gyakran eljárt. Rendszeresen kisebb-nagyobb összegeket is juttatott rokonainak, volt, amit ajándékként, volt, amit kölcsönként adott részükre, de több ízben nem kérte azt vissza. Segített hiteleik törlesztésében. Ezekért ellenszolgáltatást nem várt el, viszonzásképpen unokahúga főzött, mosott rá, a vádlott szinte családtagnak számított. 2017.

A Kecskeméti Törvényszék ítéletet hirdetett Budapest egykori főpolgármester-helyettesének és társainak büntetőügyében.

A Törvényszék megállapította Hagyó Miklós I. r. vádlott bűnösségét hivatali visszaélés és hűtlen kezelés bűntettében, ezért őt két év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását négy év próbaidőre felfüggesztette.

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa a fellebbezéssel érintett vádlottak közül fk. III.r. vádlott börtönbüntetését 2 év 4 hónapra enyhítette, II.r. vádlottal szemben 400-Ft vagyonelkobzást rendelt el. Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg és helyesen minősítette a vádlottak cselekményeit. Az ítélőtábla nem látta indokoltnak I. és II.r. vádlott büntetésének súlyosítását, ugyanakkor figyelemmel a belső arányosságra, valamint a fiatalkorúakra vonatkozó eltérő szabályok miatt enyhítette a III. r.
Az ügyben másodfokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2016. szeptember 7-én meghozott határozatával jogerőre emelkedett a Szolnoki Járásbíróság azon ítélete, melyben a bíróság egy 55 éves újszászi férfit hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt 2 év 2 hónap börtönbüntetésre és 4 év közügyektől eltiltásra, míg egy 31 éves újszászi nőt hivatalos személy elleni erőszak bűntette és közúti veszélyeztetés bűntette miatt 2 év – végrehajtásában 4 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélt. Az ítélet jogerős.
Két napon át tárgyalta a Szegedi Ítélőtábla a G. Gy. és társai ellen csalás és más bűncselekmények miatt indított büntetőpert. A két tárgyalási napon elhangzott az ügyész vádbeszéde, az ügyvédek elmondták védőbeszédeiket, míg a vádlottak az utolsó szó jogán nyilatkoztak. Valamennyi vádlott az ellene felhozott vádban ártatlannak mondta magát.
 
A tárgyalás október 10-én 9 órakor folytatódik.
Az ügyben első fokon eljárt Szolnoki Törvényszék 2017. május 31-én meghozott ítéletében emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek, és mint többszörös visszaesőt 10 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, aki az elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint 2016. június 19-én a déli órákban egy karcagi utcában megpróbálta elvágni felesége torkát. 
 

Jogerősen 1 év fogházbüntetést kapott az a nő, aki Nagykanizsán a gyalogosátkelőhelyen elütött két gyalogost, akik közül a kisgyermeknél maradandó testi fogyatékosság alakult ki.

Az I. r. vádlott (1990), a II. r. vádlott (1984), III. r. vádlott (1995), a sértett és X.Y. tanú 2017. április 24. napján egy zárkában került elhelyezésre a büntetésvégrehajtási intézetben. II. r. vádlott rövid idő elteltével több alkalommal elvette a sértett ételét. Mivel a sértett ez ellen nem tiltakozott, I-II. r. vádlott elkezdték a sértettet „csicskáztatni”. Kimosatták vele ruháikat, vizet hozattak maguknak, és ha ezt a sértett nem azonnal teljesítette, pofont kapott tőlük. 

A vádlott és a Sz. J. sértett 20 évig élettársak voltak, közös gyermekük is született. 2014. nyarán hajléktalanná váltak és italozó életmódot folytattak. 2014. októberében a sértett megszakította az élettársi kapcsolatot a vádlottal és kapcsolatot létesített P.I. sértettel, akihez be is költözött. A vádlott nem akarta elfogadni, hogy a sértett őt elhagyta. Rendszeresen azzal fenyegette Sz. J. sértettet, valamint a P. I. sértett ingatlanában éppen jelen lévőket, hogy ha Sz. J. sértett nem költözik vissza hozzá, úgy felgyújtja a házat és mindenkit megöl. Sz. J.
Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntetőtanácsa a csalás bűntette és más bűncselekmény miatt G. J. és társai ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I. fokon meghozott ítéletét. V. J. II. rendű vádlott szabadságvesztésének tartamát 5 év börtönről és 5 év közügyektől eltiltásról 3 év 6 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra enyhítette. A III. rendű vádlott T. J. büntetése maradt  4 év 6 hónap börtön és 5 év közügyektől eltiltás.