Balassagyarmati Törvényszék - 140-nel száguldott a vádlott - nem tudta elkerülni az ütközést, amely halállal végződött
Az érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkező vádlott – a blokkolófékezést követően is – a lakott területen megengedett sebességet jelentősen túllépve ütközött a sértett által vezetett kerti traktorral, aminek következtében a sértett az árokba zuhant. A sértett a baleset következtében életét vesztette.
A törvényszék által megállapított tényállás szerint a vádlott 2019. október 20-án 14 óra körüli időben személygépkocsival haladt Cserháthaláp irányából Mohora irányába - a megengedett legnagyobb haladási sebességhez és az útviszonyokhoz képest jelentősen eltúlzott - 136-142 km/h sebességgel.
A sértett az általa vezetett kerti traktorral és a hozzá kapcsolt könnyű pótkocsiból álló járműszerelvénnyel Mohora belterületén, a helységtáblához közeli földútról kívánt a főútvonalra kikanyarodni.
A vádlott a már a lakott területen kívül számára megengedettet is jelentősen meghaladó, 136-142 km/h sebességgel haladt be Mohora lakott területére, amikor észlelte a sértett által vezetett járműszerelvényt. Ekkor a vádlott az útkereszteződéstől közel 100 méter távolságra a személygépkocsi blokkoló fékezését kezdte meg, de a balesetet a sebességtúllépése miatt nem kerülhette el.
A közel 90 méteren sodródva fékeződő, így 72-82 km/h sebességre lassult személygépkocsi első részével a járműszerelvény pótkocsija bal hátsó sarkának ütközött. Az ütközés következtében a járműszerelvény a menetiránya szerinti bal oldalon lesodródott az úttestről, és a sértett a bal oldali vízelvezető árokba zuhant.
A baleset következtében a sértett kombinált, súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett el. A baleset során elszenvedett sérülések és a bekövetkezett halál között közvetlen okozati összefüggés volt megállapítható.
A Balassagyarmati Járásbíróság 2020. október 5-én meghozott ítéletével a bűncselekmény elkövetését az előkészítő ülésen beismerő vádlottat– az ügyészi indítvánnyal megegyezően – halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt 3 év – fogház fokozatban végrehajtandó – szabadságvesztésre ítélte, és 10 évre eltiltotta a közúti járművek vezetésétől.
A bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy a vádlott a bűncselekmény elkövetését beismerte, azt megbánta, továbbá azt is, hogy a vádlott két kiskorú gyermek neveléséről gondoskodik.
Ugyanakkor a vádlott terhére került megállapításra, hogy a vádlott büntetett előéletű, továbbá, hogy korábban több alkalommal bírságolták közlekedési szabálysértések miatt, amelynek következtében járművezetéstől eltiltás hatálya alatt állt a bűncselekmény elkövetésekor.
A bíróság döntése jogerős.
Balassagyarmat, 2020. október 9.
Balassagyarmati Törvényszék Sajtóosztály