Balassagyarmati Törvényszék - Bűnügyi felügyeletből ment benzint lopni, letartóztatta a bíróság

Szervezeti egység
Balassagyarmati Törvényszék

A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a 23 éves mátraszőlősi férfinak a letartóztatását, aki lakóhelye közelében 2023 óta több bűncselekményt követett el, majd a bűnügyi felügyelet szabályait is megszegve az alapos gyanú szerint benzint lopott a gyermeke motorkerékpárjába.

A terhelttel szemben több büntetőeljárás is folyamatban van, mivel a gyanú szerint 2023 nyarától rendszeresen követett el vagyon elleni bűncselekményeket. Főként besurranásos módszerrel jutott be több helyi ingatlanba, de volt olyan alkalom is, amikor a rokkant ismerősét meglátogatva, annak állapotát kihasználva a zsebéből elvett néhány ezer forintot, de a helyi szeszfőzdét sem kímélte, onnan is lopott. A gyanúsított összesen több mint egymillió forint értékű kárt okozott a sértetteknek.

A bíróság 2024 szeptemberében a férfi bűnügyi felügyeletét rendelte el, de 2025. február 19. napján elhagyta a számára kijelölt ingatlant, majd egy korábbi áldozatától ellopott 10 liter benzint.

A nyomozási bíró a bűnismétlés megakadályozása érdekében egy hónap időtartamra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. 

Salgótarján, 2025. március 19.