Balassagyarmati Törvényszék - életveszélyt okozó testi sértés
Beküldés dátuma
2016.09.07. - 17:07
Szervezeti egység
Balassagyarmati Törvényszék
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt jogerősen 2 év szabadságvesztésre ítélt egy érsekvadkerti férfit a Balassagyarmati Törvényszék szerdán, a büntetés végrehajtását – az ügyészi indítvánnyal egyezően – 3 év próbaidőre felfüggesztve; az ügy II. rendű vádlottját garázdaságért vonta felelősségre, de nem szabott ki büntetést, hanem 2 év 6 hó próbára bocsátást alkalmazott.
2014. július 22-én este mindkét vádlott Érsekvadkerten, a Bokréta presszóban sörözött, s mindketten ittas állapotba kerültek; 20 óra körül az ügy sértettje, egy szintén helybeli férfi szóváltásba keveredett az I. rendű vádlottal, a vita tárgya az volt, hogy a pultosnő mást szolgált ki, illetve kiszolgálás helyett beszélgetett.
A hangoskodásra felfigyelt a II. rendű vádlott, és minden előzmény nélkül úgy pofon vágta a sértettet, hogy az háttal a pultnak esett, majd amikor felállt, az őt megpofozó 24 éves férfi felé indult, kezeivel hadonászva.
Ekkor a 44 éves I. rendű vádlott lépett hozzá, ököllel megütötte, ettől a sértett elesett, s feje hátsó részét a szilárd burkolatú padlóba ütötte, majd eszméletét vesztette.
A második ütés által előidézett földre zuhanás eredményeként a sértett nyakszirtcsont-törést, többszörös agyzúzódást és keményburok alatti bevérzéssel járó koponyaűri sérülést szenvedett, de talpra állt, hazatért, s csak egy hét múlva került kórházba, miután állapota rosszabbodott, közvetlenül életveszélyessé vált.
Az ítélet ellen sem a vádlott, sem a védő, sem az ügyész nem fellebbezett.
Balassagyarmat, 2016. szeptember 7.
A Balassagyarmati Törvényszék Sajtóosztálya