Balassagyarmati Törvényszék - Kutya harapta meg a lányát, ezért elégtételt vett a vádlott

Szervezeti egység
Balassagyarmati Törvényszék

Elektromos kisautóval és téglával dobálta meg, valamint nemi szervét mutogatta a sértettnek az eset miatt feldühödött vádlott.

A járásbíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2020. szeptember 4-én 18 óra körüli időben – azon felindulva, hogy a sértett kutyája megharapta a kislányát – megjelent a sértett nagylóci ingatlanánál. A vádlott kezdetben csak kiabált, majd az ingatlan előtti járdán lévő elektromos gyerekautót az udvarán tartózkodó sértett felé dobta, azonban a sértettet nem találta el. 
A sértett ekkor az udvaron tartózkodó gyermekeiért szaladt, miközben a vádlott lehúzta a nadrágját, majd nemi szervét látni engedve, azt a sértett felé mutatva obszcén kifejezésekkel élt. A vádlott a járdáról tégladarabokat is felvett, amiket a házába menekülő sértett felé dobált.

Az ingatlanhoz ekkor megérkező ismerőse a sértett segítségére sietett, és utánuk indult az ingatlanba, amikor a vádlott egy tégladarabbal őt is megdobta.
A vádlott tégladarabokkal megdobálta a sértett házát is, amelynek következtében az ingatlan egyik ablakának üvege betört, és a redőny is megrongálódott.

A vádlott még ekkor sem hagyott fel cselekményével, és a házba menekülő sértett és gyermekei után indult. Az ingatlan udvarára bement, és megpróbált az ingatlanba bejutni oly módon, hogy a zárva lévő bejárati ajtót rugdosta, illetve erőszakkal megpróbálta belökni – sikertelenül –, mivel az ajtó zárja, illetve a család tagjai belülről a testükkel nekifeszülve megtartották a bejárati ajtót. A vádlott cselekménye közben a bejárati ajtón lévő üveget is betörte, további kárt okozva a sértettnek.

A Balassagyarmati Járásbíróság a 2021. április 27-én meghozott büntetővégzésével a vádlottal szemben garázdaság vétsége, rongálás vétsége, magánlaksértés vétségének kísérlete és szeméremsértés vétsége miatt – halmazati büntetésül – 100 óra közérdekű munka büntetést szabott ki.

A bíróság végzése nem végleges.

Balassagyarmat, 2021. május 4.

Balassagyarmati Törvényszék Sajtóosztály