Balassagyarmati Törvényszék - Letartóztatásba került a nevelőapja megölésével gyanúsított férfi

Szervezeti egység
Balassagyarmati Törvényszék

A Balassagyarmati Járásbíróság nyomozási bírája 2021. február 28-ig elrendelte annak az férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint még 2020 novemberében több fejre mért ütéssel meggyilkolta a nevelőapját, majd a házuk mögötti kertben elásta.

A gyanúsított és nevelőszülei együtt éltek, a sértett és családtagjai egymással gyakorta veszekedésbe keveredtek. A sértett 2020. november második felének pontosan meg nem határozható hétvégi napján, 11 és 12 óra közötti időben veszekedni kezdett, melynek során házastársa vállát megragadta. A gyanúsított ekkor egy bambusz bottal a sértett kezére ráütött, aki ezt követően a konyhába ment, mindkét kezébe kést fogott, mellyel szóban fenyegetőzni kezdett. Ezután a gyanúsított a sértettet kituszkolta a hátsó ajtó elé, ahol a sértett elesett, majd ugyan a késeket letette, de a családtagjait megfenyegette oly módon, hogy azt mondta nekik, álmukban elvágja a torkukat.

A megalapozott gyanú szerint ezt követően a gyanúsított a házból kiment, egy hólapátot vett magához, és a konyhában neki háttal ülő sértett fejére több alkalommal erőteljes ütést mért, melytől a sértett a földre esett és az eszméletét elvesztette.
Ezután a gyanúsított magához vett egy két kilogramm súlyú, vasból készült mérlegsúlyt, majd azzal két erőteljes ütést mért a földön fekvő sértett fejére. Az ütések hatására a sértett koponyája betört.

A gyanúsított megbizonyosodva arról, hogy a sértett életjelenségeket nem mutat, a holttestet zsákokba burkolta, és a családi ház mögött található részen elföldelte.

A cselekmény elkövetését beismerő gyanúsítottal szemben emberölés bűntette miatt indult eljárás, akinek a letartóztatását a bíróság a szökés, elrejtőzés reális veszélyére tekintettel elrendelte.

A bíróság végzése végleges.

Balassagyarmat, 2021. január 28.

Balassagyarmati Törvényszék Sajtóosztály