Balassagyarmati Törvényszék - Letartóztatásba került a volt élettársa megkéselésével gyanúsított férfi
A Balassagyarmati Járásbíróság nyomozási bírája 2020. június 30-ig elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint 2020. május 28-án a nyílt utcán egy késsel többször nyakon szúrta volt élettársát.
A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított – távoltartás hatálya alatt – 2020. május 28-án 17 óra és 17 óra 30 perc között Bátonyterenye egyik forgalmas útszakaszán, a járdán többszöri fenyegetőző felkiáltást követően, egy késsel több alkalommal, nagy erővel nyakon szúrta volt élettársát. Ezt követően a gyanúsított a helyszínről távozott, nem nyújtott segítséget a sértettnek, aki a szúrások következtében súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A sértett életét csak a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg.
A jelen ügy tárgyát képező cselekményt megelőzően a gyanúsított már több alkalommal megfenyegette a sértettet és gyerekeit, hogy megöli őket, a sértettet többször bántalmazta is ezért több eljárás van vele szemben folyamatban.
A gyanúsítottal szemben emberölés bűntett kísérlete miatt indult eljárás. A bíróság a gyanúsított letartóztatását a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozása érdekében, valamint a szökés és a bűnismétlés reális veszélyére figyelemmel rendelte el.
A bíróság végzésével szemben a gyanúsított fellebbezéssel élt, így az nem végleges.
Balassagyarmat, 2020. június 2.
Balassagyarmati Törvényszék Sajtóosztály