Balassagyarmati Törvényszék – Letartóztatta a bíróság a vasúti légkábelek eltulajdonításával gyanúsítható férfiakat
A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte annak a hat nógrádszakáli férfinak a letartóztatását, akik megalapozottan gyanúsíthatóak a Magyar Államvasutak Zrt. sérelmére, jelentős értékre elkövetett lopás bűntettével.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanú szerint a gyanúsítottak a Nógrádszakál, Ipolytarnóc és Litke közötti – jelenleg üzemen kívüli – nyílt pályaszakasz mellől ellopták a vasúti távközlésre használt légkábeleket.
A nyomozó hatóság munkatársai előbb egy 18 és egy 20 éves nógrádszakáli férfit, majd pár nap elteltével további négy férfit vettek őrizetbe, akik az alapos gyanú szerint alkalmanként mintegy 200 kilogramm kábelt loptak el, majd az így megszerzett színesfémet értékesítették, az ellenértékét pedig egymás között szétosztották. A lopásokkal a terheltek a jelenlegi adatok alapján több mint 6 millió forint kárt okoztak.
A nyomozási bíró az ügyészi indítvánnyal egyetértve egy hónap időtartamra elrendelte a hat gyanúsított letartóztatását. A bíróság végzése véglegessé vált.
Salgótarján, 2024. december 30.
Balassagyarmati Törvényszék Sajtóosztály