Balassagyarmati Törvényszék - Letartóztatták a halált okozó gázolás gyanúsítottját

Szervezeti egység
Balassagyarmati Törvényszék

A Balassagyarmati Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 40 éves salgótarjáni férfinak, aki megalapozottan gyanúsítható halált okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés és segítségnyújtás elmulasztásának bűntettével, valamint hamis vád bűntettével.

A nyomozás adatai alapján a férfi 2020. január 17-én 18 óra körüli időben, éjszakai sötétségben, Salgótarján belvárosában, ittas állapotban vezette az édesanyja tulajdonát képező Mercedes Vito típusú gépkocsit. A Rákóczi út 42. szám előtti útszakaszon a menetirány szerinti bal oldalról indult az úttesten egy gyalogos, akit a gyanúsított ittasságából eredő figyelmetlensége miatt nem észlelt, így fékezés és irányváltás nélkül elütötte.

A baleset következtében a fiatal lány olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A cselekményt követően a gyanúsított nem állt meg, hanem egy közeli parkolóig közlekedett, ahol leállította a gépkocsit, és csak később ment vissza a baleset helyszínére, ahol időközben már mások megkíséreltek tőlük elvárható segítséget nyújtani a sértettnek.

A gyanúsított az intézkedő rendőröknek előadta, hogy a balesetkor a jármű jobb első ülésében utazott, a gépkocsit pedig az egyik ismerőse vezette, akivel ezt megelőzően a közeli kocsmából indultak el, ahol közösen szeszes italt fogyasztottak.

A bíróság egy hónap időtartamra rendelte el a gyanúsított letartóztatását, azonban a döntés nem végleges, ugyanis a gyanúsított fellebbezéssel élt.

Salgótarján, 2020. január 22.

Balassagyarmati Törvényszék Sajtóosztály