Balassagyarmati Törvényszék - Parkoló autóból lopott készpénzt, letartóztatták
A Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte a letartóztatását annak a 41 éves salgótarjáni férfinak, aki a gyanú szerint 2019. november 21-én egy parkoló autóból készpénzt lopott.
A nyomozás adatai alapján a férfi Salgótarjánban, a Rákóczi úton parkoló, nyitott állapotú Opel típusú személygépkocsiba benyúlt, majd a kézifék alatti részből kivette a sértett pénztárcáját, abból 60.000 forint összegű készpénzt magához vett, ezt követően pedig a pénztárcát a járműbe visszatette, és a készpénzzel távozott a helyszínről. A sértettnek így 60.000,- Ft kárt okozott, mely kár jelenleg is fennáll.
A bíróság kiemelte, hogy a gyanúsított a jelen eljárás tárgyát képező bűncselekményt
nem sokkal azután követte el, hogy a más ügyben - gépjárműfeltörések miatt – alkalmazott letartóztatásból szabadult, így fennáll a bűnismétlés veszélye.
A bíróság végzése szerint az eljárás jelenlegi szakaszában - tekintettel a cselekmény helyszínére, a korábbi kényszerintézkedésre és a gyanúsított lakóhelyének hiányára – a személyi szabadságot érintő kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok csak a letartóztatással érhetők el.
A bíróság döntése nem végleges, ugyanis a gyanúsított és védője fellebbezéssel élt.
Salgótarján, 2019. december 09.
Balassagyarmati Törvényszék Sajtóosztály