Balassagyarmati Törvényszék - Postaládába „kézbesítették” a megrendelt kábítószert, elítélte őket a bíróság
Az I. rendű vádlott anyagi haszonszerzés céljából kereskedett kábítószerrel úgy, hogy az értékesítés során 4-5 embert is foglalkoztatott. A kokain „kézbesítése” több esetben is a megrendelők postaládájába történt.
A törvényszék által megállapított tényállás szerint az I. rendű vádlott régebb óta foglalkozott kokain típusú kábítószer kereskedelemmel, anyagi haszonszerzés céljából. Az I. rendű vádlott a 0,7 grammos kiszerelésű kokaint 18.000 forintért szerezte be, majd 20.000 forintért értékesítette, míg 1 gramm kokain eladási árát 25.000 forintban szabta meg.
Az I. rendű vádlott a beszerzési forrásától egy alkalommal 100-200 gramm mennyiséget rendelt, és az értékesítést nem csupán maga végezte, hanem erre a célra 4-5 embert foglalkoztatott, köztük a II. rendű vádlottat. A fogyasztóknak a kábítószert személyesen vagy úgy adta át, hogy hétvégente a postaládájukba dobta, majd a következő hét közepén begyűjtötte az értékesítésből befolyt pénzt.
A Balassagyarmati Törvényszék a 2021. január 26-án meghozott ítéletével kábítószer kereskedelem bűntette miatt az I. rendű vádlottat 6 év 6 hónap fegyház fokozatban, míg a II. rendű vádlottat 3 év 6 hónap börtön fokozatban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte.
A bíróság egyúttal az I. rendű vádlottat 7 évre, míg a II. rendű vádlottat 4 évre a közügyek gyakorlásától is eltiltotta.
A bíróság a büntetés kiszabásánál enyhítő körülményként értékelte az időmúlást továbbá azt, hogy a vádlottaknak kiskorú gyermeke van. Súlyosító körülményként értékelte viszont a bíróság, hogy a vádlottak büntetett előéletűek, valamint azt, hogy az ilyen jellegű cselekmények akár Nógrád megyében, akár országos szinten meglehetősen gyakoriak.
A bíróság döntése nem jogerős, ugyanis az ügyészség súlyosítás, a vádlottak pedig elsődlegesen felmentésért, míg másodlagosan a büntetés enyhítése érdekében jelentettek be fellebbezést.
Balassagyarmat, 2021. február 4.
Balassagyarmati Törvényszék Sajtóosztály