Budapest Környéki Törvényszék - Adathalászokra hivatkozva szerezte meg a sértett pénzét a gyanúsított Adathalászokra hivatkozva szerezte meg a sértett pénzét a gyanúsított
Több millió forinttal károsította meg áldozatát a terhelt. A számlatulajdonost bankja nevében hívták föl és azt állították neki, hogy a számláját támadás érte. Emiatt a sértett 8.000.000 forintot utalt át egy állítólagos biztonsági számlára, majd a pénzének nyoma veszett. Jelentős kárt okozó csalás bűntette és más bűncselekmény miatt a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság nyomoz az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2023. január 20-án megtartott ülésén elrendelte a gyanúsított letartóztatását.
2023. január 12-én egy eddig ismeretlen személy egy bank nevében felhívta a sértettet, akinek azt állította, hogy a folyószámláját adathalászok támadták meg. Erre hivatkozva rávette az "AnyDesk" nevű alkalmazás letöltésére, valamint arra, hogy amíg vissza nem állítják a bankszámlájának biztonságát, addig utaljon át 8.000.000 forintot egy technikai számlára. A hívó fél azt állította, hogy a biztonsági számla száma a bank ügyintézőjének nevén van. Miután a sértett eleget tett az utasításnak, az átutalt összeg több lépésben lett tovább utalva cégek részére. Végül a pénzt a gyanúsított ATM automatákból vette fel.
Figyelemmel arra, hogy a cselekményben érintett cégeket a gyanúsított alapította, azok számlái felett ő rendelkezik, szabadlábon hagyása esetén – bizonyítékok megsemmisítésével – a bizonyítást megnehezítheti. Továbbá a nyomozás eddigi adatai szerint hasonló cselekményt korábban is követehetett el, ezért fennáll vele szemben a bűnismétlés veszélye. Mindemellett az ügy jellegére és a nyomozás állására tekintettel az ügyészi indítvány szerint a terhelt letartóztatása indokolt.
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a gyanúsítottat és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2022. április 21-ig.
A döntést az ügyész tudomásul vette, a terhelt és védője fellebbezett ellene, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.
Budapest, 2023. január 20.