Budapest Környéki Törvényszék - aljas indokból elkövetett emberölés kísérlete
Beküldés dátuma
2016.08.23. - 15:29
Szervezeti egység
Budapest Környéki Törvényszék
A Budakörnyéki Járásbíróság mai ülésén elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit a Pest Megyei rendőr-főkapitányság aljas indokból elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsít.
A rendelkezésre álló nyomozási adatok szerint az alábbiak állapíthatók meg:
R. G. E. gyanúsított és G. V. P. sértett 2013-ban a munkahelyükön ismerkedtek meg, majd nem sokkal később élettársi kapcsolatot létesítettek. A gyanúsított féltékenysége miatt a kapcsolatuk megromlott, ezért többször szakítottak. A gyanúsított a szakításokat nem tudta elviselni, folyamatosan zaklatta, követte a sértettet, újabb párkapcsolatait ellehetetlenítette.
A sértett 2016 júliusában a nagymamájához, G. J.-néhoz költözött az ócsai házába. Ebben az időszakban többször felszólította a gyanúsítottat, hogy hagyja békén. Mivel a gyanúsított nem értett a szóból - rendszeresen hívogatta, felkereste a sértettet -, a sértett a gyanúsított többszöri unszolására beleegyezett, hogy 2016. augusztus 20-án este találkozik vele és együtt alszanak. A találkozás megtörtént, a sértett és a gyanúsított elmentek a gyanúsított egyik ismerősének kerti partijára, majd a gyanúsított a sértettet hazavitte.
Miután R. G. E. hazavitte a sértettet, folyamatosan próbált kapcsolatba lépni a sértettel és a nagymamáját is hívogatta, a házuk előtti utcában az autója motorját hangosan járatta. A sértett és nagymamája felszólították a gyanúsítottat, hogy hagyja őket békén, majd lefeküdtek aludni. Mivel a gyanúsított nem tudta feldolgozni az elutasítást, 2016. augusztus 21-én 03 óra körüli időben hazament, és - a nyomozás során lefoglalt - kesztyűt, és egy kb. 15 cm pengehosszúságú kést vett magához, majd ismét a sértetthez ment. Kesztyűt húzott a kezére, a ház udvarába bemászott, majd a fürdőszoba ablak szúnyoghálóját kivágva, azon keresztül bejutott. Felment az emeletre, ahol a sértett aludt.
A zajra a sértett felijedt, a telefonjával a gyanúsított felé világított. Ezt követően a gyanúsított befogta a sértett száját, lefogta az egyik kezét, majd hassal előre lökte az ágyra úgy, hogy a sértett a földön térdelt. A sértett megpróbált védekezni, amely során a bal kezének I. ujjával belekapott a kés pengéjébe. Ekkor a gyanúsított azt mondta a sértettnek, hogy már nincs veszteni valója, ezért megöli. A jobb kezében lévő kést hegyével lefelé marokra fogta és szúrásra emelte a sértett háta irányába. Ekkor a sértett nagymamája – aki a zajra szintén felébredt – megérkezett az emeletre, és látva a szúrásra emelt kést, a gyanúsítottat ellökte a sértettől. Ezt követően a sértett, G. J.-né és a gyanúsított dulakodni kezdtek.
Mivel a sértett karja erősen vérezni kezdett, segítséget kért. A gyanúsított ezt megtagadta. Végül a gyanúsított úgy döntött, hogy elviszi a sértettet a kórházba, ezért lementek az utcára. Amíg a gyanúsított a kocsijáért ment, a sértett leintett egy arra haladó autót, akinek a sofőrjét megkérte, hogy vigye kórházba. A leintett jármű sofőrje először a rendőrségre vitte a sértettet és a nagymamáját, majd a kórházba, ahol a sértett sérüléseit ellátták.
A bíróság az ügyészi indítványt megvizsgálta és megalapozottnak találta. A bíróság álláspontja szerint az előzetes letartóztatás elrendelésének általános és különös feltételei fennállnak, ezért a gyanúsított előzetes letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2016. szeptember 23. napjáig rendelte el.
Budapest, 2016. augusztus 23.
Budapest Környéki Törvényszék Sajtóosztálya