Budapest Környéki Törvényszék - Bicikliket lopott egy vasúti vagonból

Szervezeti egység
Budapest Környéki Törvényszék

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. július 6-án távmeghallgatás útján megtartott ülésen szabadlábra helyezte azt a férfit, akinek a letartóztatását az ügyészség indítványozta és aki ellen a Ceglédi Rendőrkapitányság üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt folytat nyomozást.

A gyanúsított 2020 júliusában ismeretlen társával együtt a ceglédi vasútállomásnál egy kistehergépjárművel megjelent, majd egy várakozó tehervonat szerelvényén szállított ponyvás félpótkocsiból vagyonszerzés céljából 6 db, kartondobozba csomagolt férfi kerékpárt vitt el, összesen több mint 400 ezer forint értékben.

A hatóság még aznap a gyanúsított lakóhelyén végzett házkutatás során az eltulajdonított tárgyak egy részét megtalálta és lefoglalta.

A gyanúsított jelen cselekményét folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el. Az ügyészség a letartóztatás iránti indítványt azzal indokolja, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást a még elő nem került tárgyi bizonyítékok elrejtésével, megsemmisítésével veszélyeztetné. A gyanú tárgyát képező cselekmény elkövetési módjára és jellegére figyelemmel az ügyészség szerint tartani lehet attól is, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.  

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója a gyanúsítottat meghallgatta. A bíróság az ügyészi indítványt nem tartotta megalapozottnak, ezért nem rendelte el a gyanúsított letartóztatását.

A döntés ellen az ügyész fellebbezett. A végzés nem végleges, de végrehajtható.

Budapest, 2020. július 6.

                         Budapest Környéki Törvényszék Sajtó-és Kommunikációs Osztály