Budapest Környéki Törvényszék - A drograzziát követően 4 ember letartóztatását rendelte el a bíróság

Szervezeti egység
Budapest Környéki Törvényszék

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2019. február 22-én elrendelte annak a két férfinak és két nőnek a letartóztatását, akiket jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel és más bűncselekményekkel gyanúsít a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrség összesen 10, Pest megyei és budapesti lakáson tartott házkutatást, melynek keretében nagy mennyiségű kokaint, anfetamint, marihuánát, valamint a kábítószer előállításához szükséges alapanyagokat és eszközöket foglalt le.
A két férfi és a két nő megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2018-ban rendszeresen vásároltak és árusítottak kábítószert Isaszegen, Domonyvölgyben és Kistarcsán.
A bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya, a várható büntetés nagysága okán alappal feltehető, hogy a gyanúsítottak szabadlábon hagyásuk esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válnának, így különösen megszöknének, elrejtőznének.
Feltehető továbbá, hogy szabadlábon hagyásuk esetén meghiúsítanák, megnehezítenék vagy veszélyeztetnék a bizonyítást és szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követnének el.

A bíróság a gyanúsítottak meghallgatását követően, a fentiek alapján elrendelte a 4 gyanúsított letartóztatását az első fokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2019. március 22-ig.

A gyanúsítottak és védőik bűnügyi felügyelet elrendelése iránt nyújtottak be fellebbezést, így a döntés nem végleges, de végrehajtható.

Budapest, 2019. február 22.

 

Budapest Környéki Törvényszék Sajtóosztály