Budapest Környéki Törvényszék - Életveszélyes koktélokkal kábította el, majd fosztotta ki partnereit egy nő

Szervezeti egység
Budapest Környéki Törvényszék

A Budapest Környéki Törvényszék 2020. szeptember 3-án megtartott folytatólagos tárgyalásán ítéletet hirdetett annak a nőnek a büntetőügyében, akit az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettével és más bűncselekményekkel, majd a vádmódosítást követően emberölés kísérletével vádolt.
 
A vádlott különböző internetes társkereső oldalakon regisztrált, egy nem őt ábrázoló fényképpel, álnéven. Ezeken a fórumokon lépett kapcsolatba az ügy három sértettjével 2018 szeptembere és októbere között. Mindhármukkal internetes levelezésbe kezdett, majd személyes találkozót beszélt meg velük azzal a céllal, hogy a férfiakat bódult állapotba hozza és az értéktárgyaikat elvegye. Egy sértettel a Margitszigeten, két másik sértettel pedig a lakásukon találkozott, majd olyan italokat kínált nekik, amelyekbe többnyire bódító hatású, vényköteles gyógyszereket kevert. Ezektől a sértettek öntudatlan állapotba kerültek, így a vádlott átkutatta a ruházatukat és magához vette értéktárgyaikat. Az első sértettnek 157 400 Ft, a másodiknak 536 640 Ft, míg a harmadik sértettnek 393.280 Ft kárt okozott, az elfogyasztott italok hatására pedig mindhárom férfi kórházba került. Az igazságügyi orvos és toxikológus szakvélemények szerint a szervezetükbe juttatott gyógyszerek hatására közvetlen életveszélyes állapotba kerültek.
A vádlottat a nyomozóhatóság egy budapesti szórakozóhelyen fogta el, ruházatából és táskájából SIM kártyák, e-mail címek, jelszavak, valamint vényköteles tabletták kerültek elő. 
 
A bíróság az ügyészség eredeti vádindítványát találta megalapozottnak, a vádmódosítással nem értett egyet, ezért a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette, rablás bűntette és okirattal való visszaélés vétsége miatt mondta ki bűnösnek, ezért őt halmazati büntetésül 8 év börtönben letöltendő szabadságvesztésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. 
A döntés ellen az ügyész fellebbezett, a vádlottnak és védőjének három munkanap áll rendelkezésére a jogorvoslatra, így az ítélet nem jogerős. 
A vádlott letartóztatását a bíróság fenntartotta.
 
Budapest, 2020. szeptember 03.
                   

Budapest Környéki Törvényszék Sajtó- és Kommunikációs Osztály