Budapest Környéki Törvényszék - emberölés bűntettének kísérlete

Szervezeti egység
Budapest Környéki Törvényszék
A Budakörnyéki Járásbíróság 2016. szeptember 27. napján megtartott ülésén emberölés bűntettének kísérlete miatt elrendelte K. T. házi őrizetét az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2016. október 27. napjáig.
 
A rendelkezésre álló adatok szerint K. T. gyanúsított 2016. szeptember 24. napján 22 óra 20 perc körüli időben, ittas állapotban a délegyházi Szent István parkban felállított sátorba, a „Körtefesztivál” elnevezésű rendezvényre ment. Itt tartózkodott az ügy sértettje, dr. R. A. polgármester, akit a gyanúsított ismert, azonban a bűncselekmény időpontjáig konfliktus nem volt közöttük. K. T. a ruházatából elővette – a nyomozás során bűnjelként lefoglalt – 11 cm pengehosszúságú, fekete nyelű konyhakést, mellyel a sértettre támadt minden előzmény nélkül, ittasságából adódóan. A gyanúsított kétszer elől és egyszer hátul mellkason szúrta dr. R. A.-t, illetve a dulakodás során a kezein is megsebesítette őt. 
 
A gyanúsított támadásának az egyik rendezvénybiztosító vetett véget, és értesítették a mentőt és a rendőrséget. 
A sértettet ért egyik mellkasi szúrás a mellüregbe hatolt, így életveszélyes állapot alakult ki. 
 
A gyanúsított terhére rótt cselekmény – bizonyítottsága esetén – a Btk. 160.§ (1) bekezdésébe ütköző és aszerint minősülő emberölés bűntette kísérletének megállapítására alkalmas.
 
A bíróság az ügyészi indítványt megvizsgálta és megalapozottnak találta. A bíróság álláspontja szerint az előzetes letartóztatás, illetve a házi őrizet elrendelésének általános és egy különös feltétele fennáll. 
 
A bíróság álláspontja szerint fennáll a Be. 129.§ (2) bekezdés b) pontjában foglalt különös ok. A cselekmény kapcsán kiszabható szabadságvesztés büntetés kiemelkedő mértékére, a középmértékes büntetéskiszabási elvre tekintettel alappal feltehető, hogy a gyanúsított a hatóság elől megszökne vagy elrejtőzne, ezért jelenléte az eljárás során csak kényszerintézkedés alkalmazásával biztosítható.  
 
Figyelemmel a gyanúsított idős korára, büntetlen előéletére, rendezett személyi körülményeire és együttműködő magatartására, a bíróság úgy ítélte meg, hogy a szökés és elrejtőzés veszélye házi őrizet elrendelése esetén – nyomkövető technikai eszköz alkalmazása mellett – kiküszöbölhető. 
 
Budapest, 2016. szeptember 27.
 
A Budapest Környéki Törvényszék Sajtóosztálya