Budapest Környéki Törvényszék - Felforgatta lakókörnyezete nyugalmát az agresszív gyanúsított
Letartóztatta a bíróság azt a férfit, aki ellen a Ráckevei Rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt indított eljárást.
2020 májusában a gyanúsított megállapodott egy cég képviselőjével, hogy gumiabroncsokat vesz át tőlük és gondoskodik azok elszállításáról is. Nem sokkal később azonban az 1600 darab abroncsot engedély nélkül szállította el és pakolta le egy másik ingatlanon, ezzel pedig megsértette a hulladékgazdálkodás rendjét.
2020. szeptember 26-án az Országos Mentőszolgálat munkatársai megjelentek egy ingatlannál, ahol a terhelt zavart állapotban feküdt egy ágyon. Miközben a szakemberek az ellátásáról gondoskodtak a gyanúsított agresszívvá vált, ellenállt, a helyzet pedig a kiérkező rendőrök segítségével sem oldódott meg. Amikor a férfit ellátása érdekében a hasára akarták fordítani, ő többször megrúgta a mentőszolgálat gépkocsivezetőjét, amellyel 8 napon túli sérülést okozott a sértettnek.
2020. november 7-én a terhelt egy csáklyával jelent meg egy ingatlannál, ahol fenyegetni kezdte az ott tartózkodó édesanyját és annak élettársát. Ezt követően a két férfi között szóváltás alakult ki, a gyanúsított többször a sértett irányába szúrt, azonban sérülést nem okozott neki. Ugyanakkor a használt fegyver és az elkövetés módja alkalmas lett volna súlyosabb, 8 napon túl gyógyuló sérülés okozására.
2020. november 15-én a gyanúsított egy szóváltást követően lökött fel egy nőt, akire kalapáccsal akart rátámadni, azonban ezt a sértett családtagjai megakadályozták. A sértett a lökést követően elesett és 8 napon belül gyógyuló fejsérülést szenvedett, ám a gyanúsított cselekménye súlyosabb sérülés okozására irányult.
2020. december 12-én a terhelt ráugrott az édesanyja élettársa fiának autójára azért, hogy feltartóztassa a sofőrt. Miután a sértett megállt, a gyanúsított kiabálására egy férfi és egy nő jelent meg a helyszínen, akik megpróbálták lenyugtatni a dühöngő férfit. Eközben a gyanúsított többször az autóra ütött, amely miatt a járműben 60.000 forint kár keletkezett. Egy alkalommal a terhelt véletlenül a helyszínen lévő nőt találta el a kocsi helyett, amely miatt az asszony elájult és 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
2021. március 19-én a terhelt szóváltásba került egy férfival, akit megütött egy faággal. Miután a sértett visszadobott egy ágat, a gyanúsított felvett a földről egy betondarabot, amelyet a sértett felé dobott. Ezt a férfi hárítani tudta, de 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
2021. augusztus 1-én a gyanúsított szóba elegyedett egy férfival, akitől megkérdezte, nem adná-e el neki az autóját. Amikor a férfi visszautasította az ajánlatot, a terhelt észrevette, hogy a kocsi indítókulcsa a gyújtáskapcsolóban van. Ekkor beült a járműbe, amellyel tartózkodási helyére hajtott. Ott elrejtette az autót, amelyet átkutatva eltulajdonította a sértett pénztárcáját és értékeit.
Tekintettel arra, hogy a gyanúsított a terhére rótt cselekményeket a lakókörnyezetében élők sérelmére követte el, továbbá több büntetőeljárás is folyamatban van ellene, a férfival szemben – szabadlábon hagyása esetén – fennáll a bűnismétlés veszélye. Mindemellett az ügyészi indítvány szerint a letartóztatása a nyomozás érdekeire tekintettel is indokolt.
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója távmeghallgatás útján megtartott ülésén meghallgatta a gyanúsítottat és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2021. szeptember 4-ig.
A döntést az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított fellebbezett ellene. Mivel a terhelt védője nem volt jelen, ezért jogorvoslatra neki 5 munkanap áll a rendelkezésére, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.
Budapest, 2021. augusztus 4.
Budapest Környéki Törvényszék Sajtó-és Kommunikációs Osztály