Budapest Környéki Törvényszék – Folytatódott a tárgyalás a méhészkedéssel foglalkozó nyugdíjas pedagógus házaspár meggyilkolása ügyében
Beküldés dátuma
2017.11.23. - 16:47
Szervezeti egység
Budapest Környéki Törvényszék
A Budapest Környéki Törvényszéken 2017. november 23-án dr. Szalay Csaba büntetőtanácsa a helyszíni kihallgatásról készült felvételek megtekintésével, valamint a szemle jegyzőkönyvének ismertetésével folytatta a nyugdíjas méhész házaspárt brutálisan bántalmazó vádlott tárgyalását.
A vád szerint H. T. vádlott élettársán keresztül ismerte meg a 81 és 83 éves idős, pedagógus házaspárt, a későbbi sértetteket. A sértettek 2001-ben felhagytak a méhészkedéssel és a méhcsaládokat, illetve a méhészkedéshez szükséges felszereléseket eladták a vádlott élettársának, aki kiskora óta ismerte az idős embereket és eltanulta tőlük a méhészkedés fortélyait. A nehéz anyagi körülmények között élő H. T. vádlott és családja azzal a céllal, ment az idős emberekhez, hogy pénzt kérjen tőlük. Az asszony határozottan elutasította a kérést, erre H. T. vádlott egy diótörő kalapáccsal, kilenc alkalommal sújtott le az idős nő fejére, aki öt percen belül életét vesztette. Ezután visszament a konyhába négyszer fejbe verte az idős férfit, aki a bántalmazás következtében 10-20 percen belül belehalt sérüléseibe. Ekkor a vádlott rablógyilkosság látszatát keltve, felforgatott mindent a lakásban, majd a diótörő kalapácsot, a lakatot és pár ezer forintot magával víve, a tett színhelyéről távozott. Az idős emberek holttestét másnap este fedezték föl.
A következő tárgyalást a Budapest Környéki Törvényszék 2017. december 1-jére tűzte ki , melyen rendőri meghallgatásra kerül sor.
Budapest 2017. november 23.
Budapest Környéki Törvényszék Sajtóosztály