Budapest Környéki Törvényszék - A gyanú szerint taxist rabolt
A Monori Járásbíróság nyomozási bírója 2019. január 25-én elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével gyanúsít a Monori Rendőrkapitányság.
A bíróság a nyomozás adatai és a rendelkezésre álló iratok alapján az alábbiakat állapította meg: a gyanúsított 2019. január 23-án este 20 óra 30 perc körül Budapestről Monorra szeretett volna hazajutni, azonban nem volt pénze az útiköltségre, ezért elhatározta, hogy azt egy taxisofőr sérelmére elkövetett bűncselekmény útján fogja biztosítani. A gyanúsított a Blaha Lujza téren beült a sértett által vezetett taxi első ülésére és megegyezett a sértettel, hogy az 12.000 forint fuvardíjért hazaszállítja Monorra. A férfi a pontos cím megadása nélkül, Monorra érve több mellékutcán keresztül a keresett utcánál, a parkolóban megállította a sértett taxiját, elővett egy kést, azt a sértett nyakához tette 20-25 cm távolságra, majd követelte, hogy a sértett adja át a nála lévő összes készpénzt. A sértett ijedtségében, az inge zsebéből a gyanúsítottnak átadott 27.000 forintot, aki a pénzt és a kést eltette, majd kiszállt a gépkocsiból és sietve elhagyta a helyszínt. A gyanúsított által okozott kár, ezidáig nem térült meg, a bűncselekmény elkövetését nem ismerte el a gyanúsított.
A fentiekben részletezett cselekmény, bizonyítottság esetén a Btk. 365. §-a szerint rablás bűntettének a megállapítására alkalmas. A bíróság álláspontja szerint az eljárás jelen szakaszában a bűncselekmények elkövetésével a férfi megalapozottan gyanúsítható, a rendelkezésre álló bizonyítékok csak és kizárólag olyan mértékben értékelhetők, amelyek a megalapozott gyanú megállapításához szükségesek.
Tekintettel az elkövetett bűncselekmény büntetési tételére, a gyanúsított büntetett előéletére, fennáll a veszélye annak, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén megszökne, illetve elrejtőzne, valamint újabb bűncselekményt követne el, továbbá megalapozottan feltehető az is, hogy a sértett tanú megfélemlítésével a bizonyítást veszélyeztetné, ezért a bíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatását az első fokú bíróság tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2019. február 25. napjáig.
Az ügyész tudomásul vette a döntést, a gyanúsított és védője szabadlábra helyezésért és enyhébb kényszerintézkedés alkalmazásáért fellebbezést nyújtott be, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.
Budapest, 2019. január 25.
Budapest Környéki Törvényszék Sajtóosztály