Budapest Környéki Törvényszék - Ismerőseit szervezte be kábítószer-kereskedelembe az egyik vádlott
Gyerekkori barátai csatlakoztak a kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó terhelthez. Mindhárman több ügyfelet szereztek és értékesítettek számukra illegális anyagokat. Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a terheltek ellen a Pest Vármegyei Főügyészség, a Budapest Környéki Törvényszék pedig a 2025. február 19-én megtartott előkészítő ülésén hirdetett részítéletet a büntetőügyben.
Az I. rendű és a II. rendű vádlott, valamit az I. rendű és III. rendű vádlott gyerekkori barátok. Az I. rendű vádlott 2021 nyarán kezdett kokaint fogyasztani, de több ismerőse megkérte, hogy szerezzen nekik is kábítószert. A terhelt az ismerősei kérésére beszerzett kábítószereket – eleinte kokaint, majd 2022. januártól ecstasyt, speedet és marihuánát – haszonnal adta el a megrendelőinek, és ezzel fedezte a saját fogyasztását, valamint a saját és családja megélhetését.
Az I. rendű vádlott 2021 nyarától a 2022. június 1-én történt elfogásáig 15-20 személynek értékesített különböző fajtájú kábítószereket (kokaint, speedet, ecstasyt és marihuánát).
Az I. rendű vádlott az általa továbbértékesítési céllal megvásárolt kábítószerek egy részét a III. rendű vádlott tartózkodási- és munkahelyén, egy sportlétesítmény területén található tónál lévő faházban, valamint a II. rendű vádlott házában tárolta.
A II. rendű vádlott 2022 év elején megkérte az I. rendű vádlottat, hogy vigyen neki speedet továbbértékesítés céljából és kokaint fogyasztás céljából. Az I. rendű vádlott a fentiekben megvásárolt kábítószerekből értékesítésre és fogyasztásra először 100 gramm speedet és 100 gramm marihuánát adott az II. rendű vádlottnak, aki a 2022. június 1-én történt elfogásukig még további 1 kg – a III. rendű vádlottnál tárolt – marihuánát értékesített.
A III. rendű vádlott 2021. augusztustól a 2022. június 1-én történt elfogásáig a tartózkodási- és munkahelyén több személynek – köztük a barátainak – értékesített, illetve adott át marihuánát.
A vádlottakat 2022. június 1-én fogta el a hatóság, illetve különböző kábítószereket foglaltak le a náluk végzett kutatások során.
Az előkészítő ülésen az I. rendű vádlott a váddal egyezően beismerte a bűnösségét, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A törvényszék a beismerő nyilatkozatot elfogadta és a terhelettel szemben az előkészítő ülésen ítéletet hozott.
A törvényszék az I. rendű vádlottat kábítószer-kereskedelem bűntettében, mint társtettest mondta ki bűnösnek, amiért őt 3 év börtönbüntetésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Emellett a bíróság a terhelttel szemben összesen 5.637.054 forint összeg erejéig vagyonelkobzást rendel el.
A döntést az ügyész, a vádlott és a védő is tudomásul vette, így az ítélet jogerős.
A másik két vádlott tekintetében a bíróság tárgyalást tűzött ki, így velük szemben ítélethirdetés a bizonyítási eljárás lefolytatását követően várható.
Budapest, 2025. február 19.
Budapest Környéki Törvényszék Sajtó- és Kommunikációs Osztály