Budapest Környéki Törvényszék - Majdnem megölte áldozatát, akitől lopni akart

Szervezeti egység
Budapest Környéki Törvényszék

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója 2020. március 30-án távmeghallgatás útján megtartott ülésén elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntettének kísérlete miatt folytat nyomozást.

K.J. gyanúsított édesapja és a sértettek ismerősök voltak. A gyanúsított 2020. március 27-én este a sértettek ócsai házához ment azért, hogy pénzt és értékeket szerezzen. A férfi bement a nyári konyhába, majd a garázsba, ahol egy kést vett magához, ezt követően a házba is bejutott. A sértett lánya észrevette a gyanúsítottat, aki a késsel a nő irányába szúrt. A lány a késre ráfogott és elrúgta magától a támadót, közben segítségért kiabált. A kiabálás hatására a gyanúsított elmenekült a helyszínről. A nőnek a támadás következtében mindkét keze és az orra is megsérült. 

Figyelemmel a támadott testtájékra az elkövetés eszközére és az eszközhasználat módjára, akár a sértett halálával is járó sérülés is keletkezhetett volna, amelynek elmaradása a sértett aktív védekezésének köszönhető.

Tekintettel a gyanúsított személyi körülményeire - hogy bejelentett munkahellyel nem rendelkezik-, valamint a cselekmény tárgyi súlyára és a kiszabható büntetés nagyságára fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. 
Továbbá megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.

A bíróság a gyanúsítottat meghallgatta és elrendelte a letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2020. április 30-ig. 
 
A döntés végleges és végrehajtható. 

Budapest, 2020. március 30.

 
                      Budapest Környéki Törvényszék Sajtó és Kommunikációs Osztály