Budapest Környéki Törvényszék - Prostitúcióra kényszerítette és kizsákmányolta élettársát a gyanúsított

Szervezeti egység
Budapest Környéki Törvényszék

Teljesen kihasználta, bántalmazta, majd a prostitúcióval keresett pénzét is elvette egy nőtől az a férfi, aki ellen az Érdi Rendőrkapitányság emberkereskedelem bűntette miatt nyomoz, a bíróság pedig elrendelte a bűnügyi felügyeletét.

2011 eleje és 2020 vége között a gyanúsított napi rendszerességgel, fizikai bántalmazással kényszerítette prostitúcióra az élettársát Budapesten. A sértettől minden alkalommal elvette a tevékenységéből származó összes bevételt és a pénz felett ő rendelkezett.

Tekintettel arra, hogy a gyanúsított a nyomozó hatóság szóbeli idézésének nem tett eleget, telefonos megkeresésre pedig a tartózkodási helyéről félrevezető információkat adott, fennáll vele szemben a szökés, elrejtőzés veszélye. Továbbá az ügyészi indítvány szerint a terhelt a bizonyítást is megnehezítheti, ezért vele szemben kényszerintézkedés elrendelése indokolt.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója távmeghallgatás útján megtartott ülésén meghallgatta a gyanúsítottat és elrendelte a bűnügyi felügyeletét az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb négy hónapra, 2021. július 5-ig. A terhelt mozgását és a bűnügyi felügyelet szabályainak betartását nyomon követő technikai eszközzel kell ellenőrizni.
A döntést az ügyész, a terhelt és védője is tudomásul vette, így a végzés végleges és végrehajtható.

Budapest, 2021. március 5.

Budapest Környéki Törvényszék Sajtó-és Kommunikációs Osztály