Budapest Környéki Törvényszék - Szerszámraktárt fosztottak ki a gyanúsítottak

Szervezeti egység
Budapest Környéki Törvényszék

Nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt az Érdi Rendőrkapitányság nyomoz azok ellen a gyanúsítottak ellen, akiknek elrendelte bűnügyi felügyeletét a bíróság.

2021. április 14-én a két gyanúsított megjelent egy tárnoki ingatlannál, ahol átkutattak egy melléképületet, amelyből számos szerszámot vettek magukhoz. Ezt követően egy közelben parkoló, lezárt autóhoz mentek, amelynek betörték az ablakát, majd feltehetően a kocsiban található pótkulccsal beindították a gépkocsit. Miután a járműbe pakolták a náluk lévő szerszámokat, elhajtottak a helyszínről.
A lopott autót állampolgári bejelentést követően találta meg a rendőrség.
A terheltek csaknem 670.000 forint lopási kárt okoztak.

A két gyanúsított ellen – akik állandó, bejelentett munkával, jövedelemmel nem rendelkeznek - több büntetőeljárás is folyamatba van, így megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyásuk esetén újabb bűncselekményt követnének el, ezért az ügyészi indítvány szerint a büntetőeljárási cél eléréséhez a terheltekkel szemben bűnügyi felügyelet elrendelése indokolt.
Miután meghallgatta a gyanúsítottakat, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a gyanúsítottak bűnügyi felügyeletét az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2021. augusztus 30-ig. A terheltek mozgását és a bűnügyi felügyelet szabályainak betartását nyomon követő technikai eszközzel kell ellenőrizni.
A döntést az ügyész, a két gyanúsított és egyikük védője tudomásul vette, míg a másik védő fellebbezett ellene, így az nem végleges, de végrehajtható.

Budapest, 2021. április 30.

Budapest Környéki Törvényszék Sajtó- és Kommunikációs Osztály