Budapest Környéki Törvényszék - Szexuális visszaélés bűntettével és más bűncselekményekkel
Beküldés dátuma
2016.12.06. - 10:14
Szervezeti egység
Budapest Környéki Törvényszék
A Budapest Környéki Törvényszék mai, nyilvános tárgyalásán hirdetett ítéletet azoknak a vádlottaknak az ügyében, akiket szexuális visszaélés bűntettével és más bűncselekményekkel vádoltak.
A vádirati tényállás szerint:
I. r. és II. r. vádlott élettársak. 2012 és 2013 augusztusa között közösen nevelték II. r. vádlott házasságából származó, 2000-ben született gyermekét. A kapcsolat vádlottak között nem volt jó, gyakran került sor veszekedésre, mely sűrűn II. r. vádlott bántalmazásával fejeződött be, melyeknek a gyermek is tanúja volt. 2013. március 16-án I. r. vádlott a kiskorú gyermekkel egyedül maradt, először pizsamán keresztül, majd a pizsamába benyúlva a sértett nemi szervét simogatni kezdte. A sértett nem mert tiltakozni. Majd két nappal később beszámolt II. r. vádlottnak, édesanyjának a történtekről, aki ekkor nem tett semmit annak érdekében, hogy a helyzeten változtasson.
A sértett külön élő nővére 2013 augusztusában értesült a történtekről, ekkor feljelentést tett. Gyámhatósági intézkedéssel a kiskorú sértettet nővérénél helyezték el, így a veszélyeztető környezetből kikerült.
A bíróság T. I. I. rendű vádlottat bűnösnek mondta ki szexuális erőszak bűntettében, ezért őt 2 év szabadságvesztésre ítélte. A kiszabott szabadságvesztést 5 év próbaidőre felfüggesztette. Ellenben a vádlottat az ellene emelt kiskorú veszélyeztetettség bűntette alól felmentette.
II. rendű vádlottat, aki ellen kiskorú veszélyeztetése miatt emeltek vádat a bíróság felmentette. Az ítélet nem jogerős.
Budapest, 2016. december 5.
A Budapest Környéki Törvényszék Sajtóosztálya