Budapest Környéki Törvényszék - A terhelt és ügyfelei is fogyasztottak kábítószert a hatóság intézkedése előtt
Éveken át értkesített „kristályt” több személynek a gyanúsított. Kínálással, átadással, forgalomba hozatallal, kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt a Nagykátai Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája 2025. március 14-én megtartott ülésén elrendelte a férfi letartóztatását.
2019-től a gyanúsított rendszeresen, anyagi haszonszerzés végett "kristály" fantázianevű új pszichoaktív anyagot árusított több személynek.
A "kristály" fantázianevű anyagot eddig ismeretlen helyről szerezte be, majd digitális mérleggel kimérve azt kisebb pakkokra osztotta, hogy adagonként 3000 forintért értékesítse a csomagokat. Két ügyfele szervezetében a hatóság kimutatta az illegális szert, illetve a gyanúsítottól vett mintából is több kábítószerre pozitív eredményt mutatott a laborteszt.
Figyelemmel a nyomozás állására megalapozottan feltehető, hogy a terhelt szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást veszélyeztetné. Továbbá a férfi a gyanúsítotti kihallgatását követően az eljárás tárgyát képező cselekményt folytatta. Ezen kívül az előéletére tekintettel fennáll a veszélye, hogy szabadságvesztéssel büntetendő újabb cselekményt követ el, ezért az ügyészi indítvány szerint a letartóztatása indokolt.
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója meghallgatta a gyanúsítottat és az ügyészi indítvánnyal egyetértve elrendelte a letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2025. április 14-ig.
A döntést az ügyész és a gyanúsított tudomásul vette. Mivel a védő nem volt jelen, jogorvoslat benyújtására neki három munkanap áll a rendelkezésre, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.
Budapest, 2025. március 14.