Budapest Környéki Törvényszék - Visszatért egyik tetthelyére a gyanúsított

Szervezeti egység
Budapest Környéki Törvényszék

A bíróság letartóztatta azt a terheltet, aki ellen az Érdi Rendőrkapitányság kisebb értékre üzletszerűen dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás és más bűncselekmények miatt indított eljárást.

2021. április 13-án a gyanúsított egy áruházban tartózkodott, amikor észrevette, hogy egy kulcsmásoló-cipőjavító üzlet bár zárva van, az üzlethelyiségbe mégis be tud menni. Miután a ponyván átbújt, eltulajdonított egy mobiltelefont, amelyet az ott dolgozó szakember hagyott bent. Három nappal később, a zárást követően a terhelt ismét bement a kulcsmásolóba, ahol a ruházatába rejtett egy 5000 forint értékű pecsétnyomót, egy 200 forint értékű cipőfűzőt, illetve egy 9000 forint értékű bőrövet.
2021. április 17-én a férfi téglával levert egy élelmiszer automata ajtaján lévő lakatot, majd nagyjából 60.000 forint értékben élelmiszert és üdítőt tulajdonított el az eszközből. Ezt követően egy közelben lévő üzletbe is megpróbált betörni. Ennek érdekében a bejáratot védő redőnyt feltörte, de az ajtót már nem tudta kinyitni, ezért távozott a helyszínről.

Állandó jövedelemmel a gyanúsított nem rendelkezik, magát vagyon elleni bűncselekmények elkövetésével tartja fenn, továbbá a terhére rótt cselekményt folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt látszik elkövetni. Szabadlábon hagyása esetén megalapozottan feltehető, hogy a megkísérelt vagy előkészített bűncselekményt véghez vinné, vagy az eljárás tárgyát képező bűncselekményt folytatná. Mindezért, illetve a nyomozás érdekeire tekintettel az ügyészi indítvány szerint a férfi letartóztatása indokolt.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírója távmeghallgatás útján megtartott ülésén meghallgatta a gyanúsítottat és az ügyészi indítvánnyal egyetértve, amellett pedig a bűnismétlés veszélyét is megállapítva elrendelte a letartóztatását az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, de legfeljebb 2021. május 20-ig. 
A döntést az ügyész és a gyanúsított tudomásul vette, míg a terhelt védője fellebbezett ellene, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.

Budapest, 2021. április 20.

Budapest Környéki Törvényszék Sajtó-és Kommunikációs Osztály