Debreceni Ítélőtábla  - Helybenhagyták az elsőfokú ítéletet

Szervezeti egység
Debreceni Ítélőtábla

A Miskolci Törvényszék által megállapított tényállás szerint 2023 augusztusában a sértett, a vádlott izsófalvi ingatlanában töltötte a délutánt, ahol annak rokonaival italozott, majd egy helyi vendéglőben folytatták a szeszesital-fogyasztást. A sörözőből hazafelé tartva a sértett a vádlott édesanyját trágár kifejezésekkel szidalmazni kezdte. Emiatt a két férfi között veszekedés alakult ki. A vádlott – otthonához érve – magához vett egy 20 cm pengehosszúságú kést, és mivel a sértett többszöri felszólításra sem hagyott fel a sértegetéssel, több alkalommal hátsó nyaktájékon szúrta a férfit, aki ennek hatására összeesett. Ezt követően a vádlott a szomszédjának szólt, hogy hívjon segítséget a földön fekvő, vérző sérülthöz. A sértett a cselekmény következtében nyolc napon túl gyógyuló, közvetetten életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2024 októberében a vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 4 év börtönbüntetésre, 4 év közügyektől eltiltásra ítélte és megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért fellebbezett. 

A Debreceni Ítélőtábla dr. Háger Tamás vezette tanácsa helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

Debrecen, 2025. március 11.

Debreceni Ítélőtábla Sajtóosztály