Debreceni Törvényszék - A bíróság fogházbüntetésre ítélte a férfit, akinek figyelmetlensége miatt ketten meghaltak az M3-as autópályán
A Hajdúböszörményi Járásbíróság 2020. szeptember 9-én hirdetett határozatot annak a román vádlottnak az ügyében, aki halálos balesetet okozott az M3-as autópálya hajdú-bihari szakaszán. A sofőr menet közben a gépkocsi műszerfalán a megfelelő rádiófrekvenciát akarta kiválasztani és ez idő alatt nekiütközött az előtte haladó autónak.
A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségében, ezért őt 1 év 10 hónap végrehajtandó fogházbüntetésre ítélte, továbbá 3 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.
A bíróság által megállapítottak szerint a 33 éves férfi 2018. május 25-én 20 óra körül az M3-as autópályán Budapest felől Nyíregyháza irányába közlekedett személygépkocsival. A vádlott az autópályán haladása során bekapcsolta a sebességtartó automata rendszert, így folyamatosan 136 km/h sebességgel haladt a külső forgalmi sávban. A férfi 20 óra 20 perc körül a gépkocsi fedélzeti rendszerében a rádióadások között keresgélt, ezért a figyelme teljes mértékben elterelődött a körülötte, valamint az előtte lévő forgalomról. A haladása során – az autópálya hajdú-bihari szakaszán – a vádlott figyelmetlenségéből adódóan utolérte az előtte csak 90-95 km/h sebességgel haladó autót, amelynek gépjárművével nekiütközött.
A baleset következtében a vétlen gépjármű hátsó ülésén utazó két sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy életüket vesztették, további két sértettnek 8 napon túl gyógyuló sérülései keletkeztek, míg a vétlen gépkocsit vezető sofőr és a vádlott 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A bíróság a büntetés kiszabásakor súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott a KRESZ szabályait figyelmen kívül hagyta, nagyfokú figyelmetlenségéből adódóan ketten életüket vesztették az autópályán, egy személy maradandó fogyatékosság hátrahagyásával gyógyult, míg egy személy súlyosan megsérült. Ugyanakkor enyhítő körülményként megállapította, hogy a férfi büntetlen előéletű és egy kiskorú gyermek eltartásáról kell gondoskodnia.
A bíróság ítélete nem jogerős, az ügyész súlyosítás, míg a vádlott és védője enyhítés miatt jelentett be fellebbezést. Az ügy a Debreceni Törvényszéken folytatódik.
Debrecen, 2020. szeptember 9.
Debreceni Törvényszék Sajtóosztály