Debreceni Törvényszék - Bíróságon végződött egy előzés miatt kialakult konfliktus

Szervezeti egység
Debreceni Törvényszék

A Berettyóújfalui Járásbíróság büntetővégzés meghozatalával – tárgyalás mellőzésével – ítélt el egy 55 éves román férfit ittas járművezetés vétsége miatt.  Büntetővégzésével a bíróság a Magyarországon büntetlen előéletű vádlottat 360.000 forint pénzbüntetésre ítélte és 1 év 6 hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől.

A bíróság által megállapított tényállás szerint 2019. szeptember 10-én 12 óra körül Románia területén, a Nagyvárad és az Ártánd Közúti Határátkelőhely közötti szakaszon az országhatár irányába közlekedett személygépkocsijával a vádlott. 
Haladása során a vádlott meg akart előzni egy személygépjárművet, de a kamionsor miatt ez nem sikerült. Az 55 éves férfi később meg tudta előzni a gépkocsit, majd a kezét kitartotta a gépjárműből és középső ujját a megelőzött jármű sofőrje és utasa felé mutatta. 

A vádlott 12 óra 15 perc körül jelentkezett belépésre az Ártánd Közúti Határátkelőhelyen, kis idővel utána pedig átlépte az országhatárt a korábban megelőzött jármű sofőrje és utasa is. A belépésre történő várakozás során a vádlott a határon ismét a középső ujját mutogatta a két férfi felé. A vádlott a határ átlépését követően be is várta, majd egy ideig a 42-es számú főúton követte a két férfit járművével. A vádlott a főúton az „Előzni tilos” jelzőtábla ellenére, a záróvonalat átlépve megelőzte a két férfit és még egy járműszerelvényt és tovább közlekedett Biharkeresztes irányába.

A két gyanútlan férfi Biharkeresztesnél bekanyarodott egy utcába, ahol a vádlott már várta őket, járművével a kanyar után 20 méterre állt meg. A két román férfi elhaladt autójával a vádlott mellett, aki követte, majd megelőzte őket és a gépkocsijával útjukat állta. A két férfi egy vendéglőben kért segítséget, ahová a vádlott is követte őket. Ekkor egyikük odament a vádlotthoz, hogy megtudja mit akar tőlük. A vádlott a gépkocsi ablakát lehúzta és hangosan szidalmazta a férfit, aki bejelentést tett a rendőrségre. A helyszínre érkező rendőrök – mivel a vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott -  a férfi amerikai vezetői engedélyét még a helyszínen elvették.

A büntetővégzés ellen nincs helye fellebbezésnek, de a kézbesítésétől számított 8 napon belül tárgyalás tartását lehet kérni. A bíróság a tárgyalás tartására irányuló kérelem esetén előkészítő ülést tart. A döntést az ügyészség és a vádlott is tudomásul vette, így az a napokban jogerőssé vált. 

Debrecen, 2020.július 6.

 

Debreceni Törvényszék Sajtóosztály