Debreceni Törvényszék – Ítélet gyermekpornográfia miatt indult eljárásban

Szervezeti egység
Debreceni Törvényszék

A Debreceni Járásbíróság büntetőeljárást folytatott azzal a fiatalkorú fiúval szemben, aki meztelen képeket kért és kapott három gyermekkorú lánytól. Egy esetben a vádlott harmadik személynek át is adta a pornográf képet.

Az ügyészség még 2020. december végén emelt vádat a fiatalkorúval szemben gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmény miatt. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban az ügyészség indítványt tett arra, hogy a járásbíróság tárgyalás lefolytatása nélkül a fiatalkorúval szemben az iratok tartalma alapján, fiatalkorúak fogházában határozott ideig tartó szabadságvesztést szabjon ki, amit próbaidőre függesszen fel, rendeljen ki a vádlott mellé pártfogófelügyelőt és végleges hatállyal tiltsa el minden, 18 év alatti személyek nevelésével, felügyeletével, gondozásával és gyógykezelésével kapcsolatos foglalkozástól, tevékenységtől.

A vádlottal szemben a bíróság 2021. április 6-án – tárgyalás mellőzésével - meghozta a büntetővégzést. A törvényes határidőn belül a büntetővégzés kézhezvételét követően a fiatalkorú vádlott, védője és törvényes képviselője tárgyalás tartása iránti kérelmet nyújtottak be, így az akkor nem emelkedett jogerőre. 

A bíróság 2021. szeptember 6-ára tűzte ki az ügyben az előkészítő ülés időpontját. 
Az előkészítő ülésen a fiatalkorú vádlott a vádirattal egyezően elismerte a bűncselekmény elkövetését, tárgyaláshoz való jogáról pedig lemondott, amit a bíróság végzésével elfogadott.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a most 16 éves fiatalkorú 2018-ban kezdett levelezni egy online alkalmazáson keresztül egy kiskorú sértettel. Az akkor még gyermekkorú vádlott 2019 elején arra kérte a kiskorú lányt, hogy küldjön magáról egy meztelen képet. A sértett a kérésnek eleget tett, majd ezt követően a fiú újabb képet kért a kislánytól, amit ő már nem akart elkészíteni, 2019 márciusában meg is szakította az online kapcsolatot a vádlottal. Az akkor még gyermekkorú vádlott álneveken próbált újra kapcsolatba kerülni a sértettel, ami azonban nem sikerült. A fiatalkorú vádlott 2020. január 9-én egy új profillal regisztrált és újból felvette a kapcsolatot a kiskorú lánnyal, üzenetet is küldött neki, melyben azt kérte, hogy újabb intim jellegű képet küldjön magáról. A fiatalkorú vádlott azzal fenyegette meg a sértettet, hogy ha ennek nem tesz eleget, akkor a korábban róla megszerzett képet elküldi a sértett ismerőseinek, barátainak. A sértett újabb képet nem küldött magáról, ezért a vádlott 2020. január 10-e körül a kislány által korábban megküldött képet elküldte a sértett egyik osztálytársának, aki azt azonnal törölte és értesítette a sértettet az esetről.
A fiatalkorú vádlott 2020 januárjában egy internetes alkalmazáson keresztül álnéven létrehozott profilokról két kiskorú lánnyal is felvette a kapcsolatot. A sértetteket arra kérte, hogy küldjenek magukról meztelen képet, mert ha nem akkor ő szerkeszt egyet és azt elküldi a sértettek ismerőseinek. Az egyik 13 éves sértett a folyamatos üzenetek, követelések hatására küldött magáról egy meztelen képet, míg a másik sértettel történt üzenetváltásokba bekapcsolódott a 14 éves kislány édesapja, amelynek hatására a fiatalkorú vádlott több üzenetet nem küldött, a sértett pedig nem küldött magáról pornográf tartalmú képet.  

A fiatalkorú vádlottat a bíró gyermekpornográfia bűntettében és kényszerítés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek. Ezért a vádlottat halmazati büntetésül 1 év szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette. A kiszabott szabadságvesztést, annak végrehajtása elrendelése esetén fiatalkorúak fogházában kell végrehajtani.A próbaidő tartama alatt a 16 éves vádlott pártfogó felügyelet alatt áll. Ezen felül a Debreceni Járásbíróság külön magatartási szabályként előírta a fiatalkorú vádlott részére az értékrend korrekciós tréningen való részvételt. Indokolásában a bíró rámutatott arra, hogy a büntetővégzésben kiszabott büntetéshez képest a bíróság mellőzte a végleges hatályú foglalkozástól eltiltást különös méltánylást érdemlő okokra tekintettel. A fiatalkorúval szemben a bűncselekmény óta újabb büntetőeljárás nem indult, tanulmányait folyamatosan végzi, életvezetésében pozitív változás következett be és megbánta tettét.  A döntésnél a bíróság szem előtt tartotta azt is, hogy a fiatalkorú vádlott szerető, odafigyelő, gondoskodó családban nevelkedik, ami a pártfogó felügyelettel együtt elegendő ahhoz, hogy törvényes jogkövetést tanuljon. Végleges hatályú foglalkozástól eltiltás esetén a különös méltánylást érdemlő ok csak fiatalkorúval szemben vehető figyelembe.

A Debreceni Járásbíróság ítélete nem jogerős, az ügyész három munkanap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat bejelentésére, míg a vádlott, védője és a törvényes képviselő a döntést tudomásul vették.

Debrecen, 2021. szeptember 7.

Debreceni Törvényszék Sajtóosztály