Debreceni Törvényszék - A másodrendű vádlott beismerte, az elsőrendű vádlott nem
A Hajdúszoboszlói Járásbíróság 2019. október 28-án előkészítő ülést tartott annak a két fiatalkorú vádlottnak az ügyében, akikkel szemben kényszerítés bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt emelt vádat az ügyészség.
Mindkét vádlott esetében az ügyészség indítványozta, hogy őket a bíróság hosszabb időtartamra bocsássa próbára, melynek időtartama alatt álljanak pártfogó felügyelet alatt.
Az I. r. vádlott a vádirattal egyezően nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését, míg a II. r. vádlott a vádirattal egyezően beismerő vallomást tett. Az ügy előkészítő ülésen történő befejezésének feltételei így nem álltak fenn. A bíróság 2020. január 8-án tárgyalást fog tartani, amelyen a vádlottakat és tanúkat fogja meghallgatni.
A vádirat szerint az I. r. 15 éves lány 2018. június 6-án délelőtt egy nádudvari általános iskola folyosóján, az óraközi szünetben, egy vitát követően bántalmazta 13 éves iskolatársát, mert őt okolta a barátjával való szakítás miatt. A fiatalkorú rátámadt a 13 éves fiúra, akit falnak lökött, ököllel többször megütött, a karján kikarmolt, majd lábon rúgta. A kisfiú védekezésül ellökte magától a vádlottat, akit egyszer lábon rúgott, ettől a lány a földre esett. Ezt követően a vádlott felállt és újra megrúgta a sértettet, amitől a fiú a földre került. A 13 éves fiú be tudott menni az osztályterembe, ahová a támadó követte őt és hangos szitkozódás közepette bántalmazta a sértettet és az egyik osztálytársát is lökdösni kezdte.
A bántalmazásnak az vetett végett, hogy a tanteremben tartózkodó diákok felszólították a vádlottat, hogy távozzon – fogalmaz a vád. Ugyanezen a napon a tanítás befejezése után I. r. vádlott iskolatársával a szintén fiatalkorú II. r. vádlottal az iskola udvarának hátsó bejáratánál megvárták a 13 éves sértettet, akit felszólítottak, hogy kérjen bocsánatot az I. r. vádlottól. A fiú ennek eleget tett, majd a vádlottak több, az iskolában tanuló gyermek jelenlétében felszólították a sértettet, hogy térdeljen le és puszilja meg az I. r. vádlott lábát.
A sértettet ennek nem akart eleget tenni, majd a vádlottak újra felszólították, hogy puszilja meg a fiatalkorú lány lábát, mert ha nem teszi, akkor a 16 éves II. r. vádlott megveri őt.
A vád szerint a gyerek ekkor sírva fakadt és a bántalmazástól való félelmében letérdelt a vádlottak elé és megpuszilta I. r. vádlott lábszárát. Ezután a vádlottak nevetve távoztak a helyszínről. Az esetről az iskola egyik tanulója telefonjával felvételt készített, amit kérésre eljuttatott a sértettnek. A kiskorú és törvényes képviselője könnyű testi sértés vétsége miatt magánindítványt is előterjesztettek az I. r. vádlottal szemben, amelyet az iskola folyosóján okozott a sértettnek.
Debrecen, 2019. október 28.
Debreceni Törvényszék Sajtóosztály