A Debreceni Törvényszék sajtóközleménye a Nemzetbiztonsági Bizottságnak adott válaszról
Beküldés dátuma
2013.07.25. - 15:37
Szervezeti egység
Debreceni Törvényszék
Az eltérő tartalmú lapinformációk miatt a Debreceni Törvényszék szükségesnek tartja közölni, hogy az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának megkeresésére a Debreceni Törvényszék elnöke érdemi válaszát – ahogyan arról a 2013. július 23. napján kiadott sajtóközleményben is hírt adtunk - 2013. július 23. napján kora délután kézbesítette.
Mivel a döntés tartalmáról a médiában napok óta találgatások folynak, így a Debreceni Törvényszék eredeti szándékától eltérően – miszerint nyilatkozatot csak azután tesz, miután a választ a bizottság megismeri – a közvélemény tájékoztatása érdekében szükségesnek látja a levélben foglaltak nyilvánosságra hozatalát.
A Törvényszék elnöke a kérelemre az alábbi választ adta:
„Fenti számú megkeresésére tájékoztatom, hogy folyamatban lévő, illetőleg befejezett büntető ügy irataiba az 1998. évi XIX. törvény, a Büntetőeljárásról (a továbbiakban Be.) által feljogosított személyek tekinthetnek be.
A Be-ben taxative felsorolt személyek körén túl az eljárásról felvilágosítás – ahogyan arra Ön is hivatkozik – annak adható a Be. 74/B.§ (5) bekezdése szerint, akinek az eljárás lefolytatásához, illetőleg annak eredményéhez jogi érdeke fűződik.
Az Ön által megjelölt 1995. évi CXXV. törvény, a Nemzetbiztonsági Szolgálatokról 14.§ (1) bekezdésében meghatározott ellenőrzési feladat önmagában nem jelent olyan konkrét jogi érdeket, amely az adott, folyamatban lévő büntető ügy megismerésének indokául szolgálhat.
Ugyanezen törvény 14.§ (4) bekezdése konkrétan nevesíti a parlamenti ellenőrzés eszközeit, amelyek között nem szerepel folyamatban lévő büntetőügy iratainak betekintés végett történő megküldése.
A Nemzetbiztonsági Szolgálatokról szóló törvény 14.§ (4) bekezdés e.) pontja is csak olyan iratokba enged betekintést a bizottság számára, melyek a Nemzetbiztonsági Szolgálatoknál keletkeztek, így ez sem teremt alapot a bíróság előtt folyamatban lévő ügybe való betekintésre.
Egyebekben a 2012. évi XXXVI. törvény, az Országgyűlésről 24.§ (1) bekezdés utolsó mondata, mely Magyarország Alaptörvényének 7. cikk 3. bekezdés alapján az Országgyűlési Bizottságok által folytatható vizsgálatok kapcsán rögzíti, hogy nem terjedhet ki a vizsgálat olyan ügy megvizsgálására, amely folyamatban lévő büntető-, szabálysértési, polgári, vagy hatósági eljárás tárgya.
A fent leírtak alapján az irat megismerése iránti kérelmét nem áll módomban teljesíteni.”
Az egyes sajtóorgánumokban megjelent, a büntető eljárás lefolytatását érintő állításokkal kapcsolatban tájékoztatásul közöljük, hogy az ügyben a jegyzőkönyvek rendelkezésre állnak, azokba a titkos ügykezelésre vonatkozó szabályok betartása mellett az eljárásban érintett és arra feljogosított személyek betekinthettek és ezen jogosultságukat gyakorolták is.
Hogy a büntető eljárás lefolytatása során történt-e egyáltalán eljárási szabálysértés, a még folyamatban lévő büntetőügyben a másodfokú bíróság kompetenciájába tartozó szakmai kérdés.
2013. július 25.
A Debreceni Törvényszék Sajtóosztálya